Tollaslabda: Szerecz és Könczöl maradt talpon a magyar nyílt bajnokságban

Vágólapra másolva!
2023.11.01. 22:26
null
Fotó: Facebook/Magyar Tollaslabda Szövetség
A selejtezőkben érdekelt magyar tollaslabdázók közül csupán ketten maradtak talpon a Vasas sportcsarnokában zajló 48. Victor FZ/Forza magyar nemzetközi bajnokság szerdai nyitónapján.

A viadal eredményközlője szerint férfi egyesben Szerecz Márton két olasz ellenfélen küzdötte át magát, Könczöl Ádám pedig francia és svéd tollaslabdázót búcsúztatott, csütörtökön mindketten a főtáblára jutásért lépnek pályára. A kvalifikáció első körében Dulcz Zsombor dán, Tóth Kristóf skót riválistól kapott ki az első körben, Kereszti Zoltán svéd riválisát legyőzte a nyitókörben, indiai riválisával szemben azonban alulmaradt.

A nőknél az első kört egyaránt kihagyó Takács Tünde lengyel, Szabó Zsófi belga játékostól kapott ki. Simon Aliz svájci vetélytársát még felülmúlta, dán ellenfele azonban legyőzte őt, így szintén a selejtező második fordulójában búcsúzott.

A férfi párosok között Tóth Barnabás és Wang Ou Yang cseh kettőstől kapott ki a nyitókörben. Horváth Csanád, Mesterházy Milán dán ellenfele nem állt ki az első fordulóban, a másodikban pedig ugyancsak egy dán kettős várt a magyar duóra, amely bár nagy csatára és három játszmára késztette ellenfelét, végül alulmaradt.

A vegyes párosoknál Mesterházy Milánt és Szabó Zsófit ugyanaz a dán duó múlta felül az első körben, mint a következőben Horváth Csanád és Hart Petra kettősét. Csobod Marcell és Tárkány-Szücs Dóra cseh duótól kapott ki az első fordulóban.

A főtáblás mérkőzések csütörtökön és pénteken lesznek, az elődöntőket és a döntőket pedig szombaton rendezik a Fáy utcai Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban, a belépés minden napra díjmentes.

Legfrissebb hírek

Tollaslabda: vb-n és Eb-n is bizonyíthatott idén az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.19. 09:06

Tollaslabdacsapat Eb: a magyar női válogatott sem jutott tovább a selejtezőből

Egyéb egyéni
2025.12.07. 16:02

A magyar férfi válogatott nem jutott ki a tollaslabda csapat Eb-re

Egyéb egyéni
2025.12.06. 17:58

Tollaslabda csapat Eb: Portugáliában szerepel a selejtezőben a női válogatott

Egyéb egyéni
2025.12.04. 10:59

Tollaslabda csapat Eb: a magyar férfiválogatott Prágában szerepel a selejtezőben

Egyéb egyéni
2025.12.03. 15:47

A tollaslabdázó Kőrösi Ágnes az első körben búcsúzott Indiában

Egyéb egyéni
2025.11.26. 14:09

Kőrösi Ágnes ezüstérmes a magyar nyílt tollaslabda-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.01. 19:22

Tollaslabda: vb és Eb vár az utánpótlásra

Utánpótlássport
2025.08.30. 09:06
Ezek is érdekelhetik