Súlyemelés: tinik szerezték a legtöbb aranyérmet a felnőttbajnokság első napján

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2023.11.18. 21:13
null
Kecskés Karina megvédte a címét
A nyíregyházi súlyemelő országos bajnokság nyitó napján a debreceni Fiszej SE és a Kecskeméti TE emelői egyaránt három győzelmet arattak, két serdülőkorú versenyző is a dobogó tetejére állhatott.

 

Letámadással indult a nyíregyházi súlyemelő országos bajnokság első napja, tudniillik a délelőtti programban megszerezhető mindhárom arany a debreceni Fiszej SE zsákmánya lett. Nem könnyű a teljes névvel (Fiatalok Szövetség az Egészséges Jövőért Közhasznú Sport Egyesület) megbirkózni, de illik megemlíteni, hogy a klubot az olimpiai nyolcadik, háromszoros Európa-bajnoki ötödik korábbi súlyemelő, Kecskés Zoltán alapította 2017-ben, egyúttal ő a vezetőedző is. Ahogy 18 éves lánya, Karina (55 kg), Richter Laura (49 kg) is megvédte címét, míg a legkönnyebbek között (45 kg) a még serdülőkorú, 15 esztendős Gercsák Enikő végzett az élen.

Sokatmondó, hogy a 16. életévét csak négy nap múlva betöltő oroszlányi Zolnai Lénárd (61 kg) immár kétszeres felnőttbajnoknak vallhatja magát, és a „nagyok” között az első aranyérmét megszerző Fekécs Noel (egyedüli induló volt 55 kilóban...) is csak a nyáron múlt tizenöt. Így fordulhatott elő, hogy a férfiak alsó két és a nők alsó három súlycsoportjában diadalmaskodó öt emelő átlagéletkora 17 év, illetve a szombaton megszerezhető tizenegy elsőségből hat tinédzsernek jutott.

A nap végére Nagy Noel (89 kg) jóvoltából a Kecskeméti TE utolérte a Fiszej SE-t az aranyak számában, a húszéves Árva Cintia (59 kg) sorozatban hatodszor állhatott fel a dobogó tetejére.

SÚLYEMELÉS
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, NYÍREGYHÁZA
Férfiak
55 kg (1 induló)

Bajnok: Fekécs Noel (Békéscsabai SSZSE, edző: Bökfi János) 175 (75, 100)
61 kg (3)
B: Zolnai Lénárd (Oroszlányiak VSK, e.: Bagócs János) 183 (82, 101), 2. Papp R. (Szegedi Lelkesedés) 176 (80, 96), 3. Papp P. (Zalaegerszegi TE SK) 162 (77, 85)
67 kg (7)
B: Ferenczy Dániel (BKV Előre, e.: Nagy Bernadette) 203 (90, 113), 2. Balázs (Szerencs VSE) 180 (80, 100), 3. De Forest (Szegedi Lelkesedés) 176 (81, 95)
73 kg (8)
B: Újvári Lajos (Testvériség, e.: Magát János) 281 (128, 153), 2. Fenyő (Tamási Koppány SE) 272 (120, 152), 3. Fekécs G. (Békéscsabai SSZSE) 228 (98, 130)
81 kg (7)
B: Fekécs Szilárd (Tatabányai SC, e: Likerecz Attila) 300 (130, 170), 2. Nagy D. (Kecskeméti TE) 249 (106, 143), 3. Stavarsz (Tatabányai SC) 248 (110, 138)
89 kg (9)
B.: Nagy Noel (Kecskeméti TE, e.: Bálint Cs.) 267 (122, 145), 2. Törő (Téglás VSE) 248 (112, 136), 3. Hévízi (Szegedi Lelkesedés) 247 (112, 135)
Nők
45 kg (3 induló)

B: Gercsák Enikő (Fiszej SE, e.: Kecskés Zoltán) 100 (43, 57), 2. Gyuris (Kecskeméti TE) 94 (40, 54), 3. Kontor (BKV Előre) 93 (44, 49)
49 kg (2)
B: Richter Laura (Fiszej SE, e.: Kecskés Z.) 110 (50, 60), 2. Pósa (Fiszej SE) 108 (45, 63)
55 kg (4)
B: Kecskés Karina (Fiszej SE, e.: Kecskés Z.) 169 (75, 94), 2. Garamvölgyi (Békéscsabai SSZSE) 138 (64, 74), 3. Polgár (Testvériség) 106 (51, 55)
59 kg (7)
B: Árva Cintia (Kecskeméti TE, e.: Bálint Csaba) 162 (70, 92), 2. Kasza (Testvériség SE) 150 (72, 78), 3. Illés (BKV Előre) 150 (65, 85)
64 kg (7)
B: Tóth Adrienn (Kecskeméti TE, e.: Bálint Cs.) 165 (75, 90), 2. Füzesi (Nyíregyházi VSC) 150 (70, 80), 3. Rádi (Oroszlányiak VSK) 136 (61, 75)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik