Sportlövészet: Erre a versenyre hegyeztük ki a formát – Pekler Zalán

L. U. M.L. U. M.
2023.11.22. 08:15
null
A kitűnő formában lévő Pekler Zalán érmet nyerne a dohai világkupadöntőn (FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY)
Kedden a légpisztolyosoknak már elkezdődött a dohai világkupadöntő, ahol Major Veronika is érdekelt volt. A puskásoknál a remek formában lévő, négyszeres Európai Játékok-győztes, Pekler Zalán szerdán mutatkozik be, így már a helyszínről számolt be lapunknak a kinti körülményekről.

 

(V)ÉRMES REMÉNYEKKEL várhatjuk a sportlövők dohai világkupadöntőjét, hiszen a krakkói központú Európai Játékokon öt versenyszámban indulva négyben is aranyérmet szerző Pekler Zalán a hírek szerint remek formában várja a szerdai nyitányt. Elsőként légpuskában 10 méteren lép lőállásba, szombaton pedig 50 méteren versenyez.

„Úgy készültem, hogy a világkupadöntő lesz az utolsó nagy megméretés számomra ebben az évben, ennek érdekében kiemelten készültünk rá, erre a versenyre hegyeztük ki a formát – nyilatkozta lapunknak Dohából a 23 éves Pekler. – Az edzéseken már otthon is nagyon jól lőttem, 10 és 50 méteren egyaránt, péntek óta pedig a loszaili lőtérre is ráéreztem. A versenyeken is szeretném meglőni azt, amit az edzéseken teljesítettem. Abszolút bizakodó vagyok, mindent megteszek a jó eredményért. Ezen a viadalon presztízskérdés az, hogy ki szerez érmet, más szempontból nincs különösebben nagy hordereje a sportágunkban. Nem az első háromnak járó pénznyeremény motivál, hanem az érem.”

Mindeközben a légpisztolyosok a hivatalos edzésnapok után, immár versenykörülmények között birtokba vették a minden igényt kielégítő, ultramodern, légkondicionált dohai létesítményt. A minden számban a világ tizenöt legjobb lövőjét felvonultató verseny nyitó napján a nőknél 10 méteren bemutatkozott az első magyar induló, Major Veronika, aki 572 körös teljesítménnyel a 11. helyen végzett a hatvanlövéses alapversenyben, így nem jutott be a nyolcas döntőbe. A világkupadöntő szerdán mindkét nem számára a 10 méteres légpuskás versenyszámokkal folytatódik, a férfiaknál a fentebb említett Pekler Zalán, míg a nőknél a 21 éves Mészáros Eszter lesz érdekelt.

 

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vk: Dénes Eszter hét tizeddel maradt le a légpuska döntőjéről

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:17

Sportlövő-vk: Nagybányai-Nagy Anna negyedik összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:05

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
2026.04.09. 13:31

Sportlövő Eb: tizennyolc fős magyar csapat indul Eszéken

Egyéb egyéni
2026.04.02. 19:37

Sportlövő Húsvét-kupa: Péni István vasárnap sem talált legyőzőre összetett puskában

Egyéb egyéni
2026.03.29. 20:15

Országos csúccsal győzött Péni István összetett puskában a Húsvét-kupán

Egyéb egyéni
2026.03.28. 18:32

Péni István már apaként védené meg Eb-címét

Egyéb egyéni
2026.03.27. 10:48

Dénes Eszter és Péni István győzött a BHSE-kupa első napján az összetett puskaszámban

Egyéb egyéni
2026.03.21. 17:47
Ezek is érdekelhetik