Schmidt Ádám: Fontos sportdiplomáciai sikereket értünk el

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 18:19
null
Fotók: HM Sportért Felelős Államtitkárság
Második alkalommal tartott sportdiplomáciai konferenciát a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a rendezvény témája ezúttal a nemzetközi sportesemények és a sportdiplomácia kapcsolata volt.

 

A sportállamtitkárság és háttérintézménye, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. által szervezett „Diplomácia a sportban, sport a diplomáciában” című konferencián Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszöntette a jelen lévő több száz sportdiplomatát. A honvédelmi miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy a sport nemzeti ügy, amelyet a kormány kiemelten támogat – tájékoztatta a sportállamtitkárság az MTI-t.

„Fontos számunkra, hogy Magyarország a nemzetközi sportvilág kiemelt szereplői között legyen, mind a sportpályán, mind a diplomácia területén. A hazai sportirányítás stratégiájának része, hogy növelje a magyar sportdiplomácia elismertségét, és ösztönözze a magyar sportdiplomaták szerepvállalását” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy Magyarország az elmúlt évtizedben a nemzetközi sportesemények rendezése terén is bizonyított: „A kiemelt sportesemények nemzetgazdasági szempontból is fontosak, hiszen munkahelyet teremtenek, bevételt hoznak a magyar családoknak, vállalkozásoknak, ráadásul jelentős országimázs-formáló erővel is bírnak.”

A rendezvény megálmodója, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár nyitóbeszédében elmondta, hogy az első konferencia óta eltelt fél év sportdiplomáciai szempontból eseménydús időszak volt.

„Mindenekelőtt a budapesti atlétikai világbajnokságot szeretném megemlíteni, amely több fontos sportdiplomáciai sikerrel is szolgált. Ezek közül kiemelném Gyulai Márton kinevezését, aki immár a nemzetközi szövetség, a World Athletics sportszakmai igazgatójaként dolgozik, valamint Fürjes Balázs urat, akit a közelmúltban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság állandó tagjává választottak. A jövő kapcsán biztató tárgyalásokat folytattunk a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetőivel, hogy Magyarország a világbajnokság után is aktívan kivehesse részét a nemzetközi atlétikai életből” – közölte a sportállamtitkár.

„De nem mehetünk el szó nélkül egy másik fontos döntés mellett sem. A World Aquatics, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség ugyanis hamarosan hazánkba helyezi át a központját. Emellett a sportdiplomáciai sikerek közé sorolandó az is, hogy az olimpiai programba új sportágként bekerülő városi sportok tekintetében Magyarország 2024-ben olimpiai kvalifikációs sorozatot rendezhet” – tette hozzá.

 

Schmidt Ádám meghívására vett részt a konferencián Lord Sebastian Coe, a World Athletics elnöke, aki elmondta, hogy a budapesti atlétikai világbajnokság több szempontból is különleges élmény volt a számára.

„2015-ös kinevezésem óta ez volt az első olyan világbajnokság, amelynek a szervezése már a pályázati szakasztól kezdve az elnökségem alatt zajlott. Olyan versenyt szerettem volna, amely egy gyönyörű létesítményben nézők százezreit vonzza a világ minden tájáról, és ahol kivételes szervezőkkel és önkéntesekkel dolgozhatunk együtt. Budapesten pedig mindezt megkaptuk, és még többet is” – fogalmazott az elnök.

„A budapesti rendezés kivételes sikertörténet, amivel a magyarok példát állítottak a jövő világbajnokságainak szervezői elé. Ehhez pedig kellett a magyar kormány, főváros és társadalom széles körű támogatása is” – emelte ki Sebastian Coe, akit a nap folyamán a Testnevelési Egyetem díszdoktorává választottak.

A nemrégiben a NOB tagjává választott Fürjes Balázs a nemzetközi olimpiai mozgalom előtt álló kihívásokról beszélt. Felhívta a figyelmet Thomas Bach NOB-elnök üzenetére, akinek az egyik legfontosabb figyelmeztetése az olimpiai család tagjaihoz: Change or be changed!

„Azaz változz, légy kész és képes arra, hogy meg tudj változni, meg tudj újulni gondolkodásodban, vagy a világ és a külső körülmények fognak megváltoztatni téged, saját akaratod ellenére. Nekünk, magyar sportvezetőknek is meg kell találnunk a jó egyensúlyt a hagyomány és a megújulás, a megőrzés és a változtatás között. Sokat kell dolgoznunk itthon és a nagyvilágban azért, hogy a hagyományos magyar sikersportok megőrizzék eredményességüket és súlyukat az olimpiai mozgalomban, ugyanakkor a világban feltörekvő, ám itthon még gyerekcipőben járó sportágak nálunk is megerősödjenek. Tollaslabda, fallabda, falmászás, rögbi, BMX” – említett néhány példát Fürjes Balázs. Mondandóját így fejezte be:

„Biztos vagyok benne, hogy a magyar olimpiai család Gyulay Zsolt vezetésével, nélkülözhetetlen segítséget kapva Schmidt Ádám sportért felelős államtitkártól és szorosan együttműködve vele, képes lesz erre.”

A konferencián Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az atlétikai világbajnokság Budapest és Magyarország imázsára gyakorolt hatásáról beszélt előadásában.

A rendezvényen két témában tartottak kerekasztal-beszélgetést. A nemzetközi sportesemények sportdiplomáciai hatásairól Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Bacsa Péter, a Nemzetközi Birkózószövetség és a MOB elnökségi tagja, a Magyar Birkózók Szövetségének alelnöke, valamint Márkus Gergely, a Nemzetközi Triatlonszövetség sportigazgatója értekezett.

A nemzetközi környezetben dolgozó magyar sportdiplomaták kommunikációjáról pedig Görög Ibolya protokollszakértő, Horváth Gabriella, az Európai Kézilabda-szövetség végrehajtó bizottságának tagja és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja beszélt – áll a sportállamtitkárság közleményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik