Asztalitenisz: nem sikerült visszavágni, a Budaörs az Ek-döntő után a BL-ben is kikapott

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.11.19. 21:22
null
Dari Helga az olaszok kínai légiósát legyőzve szerezte meg a Budaörs egyetlen sikerét (Fotó: Kovács Péter)
A Budaörsi SC női asztalitenisz-csapata az Európa-kupa májusi döntője után a Bajnokok Ligája csoportkörében is vereséget szenvedett az olasz ASD Quattro Moritól.

Az elmúlt idényben a második számú kontinentális sorozat, az Európa-kupa döntőjéig menetelő SH-ITB Budaörsi SC női csapata most a Bajnokok Ligájában szerepel, ráadásul az első hazai meccsén – az első fordulóban a francia Metz TT otthonában 3:0-ra kikapott – éppen az ASD Quattro Morit fogadta, amelytől az Ek májusi fináléjában vereséget szenvedett. A magyar bajnoknak volt tehát elszámolnivalója az olaszokkal, még akkor is, ha a vasárnap este Budaörsön asztalhoz álló vendéggárda alaposan átalakult a fél évvel ezelőttihez képest. Olyannyira, hogy az akkoriak közül mostanra már csak a román Tania Plaian maradt hírmondónak az Ek-győztes alakulatban, igaz, ő főszerepet játszott az olaszok sikerében, a döntő két mérkőzésén három győzelmet szerezve veretlen maradt, Póta Georgina ellen egyszer, Dari Helgával szemben pedig kétszer is nyert.

Mindezek tudatában nem meglepő, hogy Bachman Péter, a budaörsiek edzője Plaian ellen Madarász Dórát küldte asztalhoz, akire a májusi döntő idején még nem számíthatott. Az elképzelés logikus volt, ám kiderült, hogy Plaian – álljon bárki is a magyar oldalon – a Budaörs mumusa, hiszen Madarász sem bírt vele. A rossz kezdés aztán rányomta a bélyegét a folytatásra, Póta az első játszmát még gond nélkül hozta Elizabet Abramjan ellen, ám ezt követően a vendégek orosz légiósa megállíthatatlan volt, s ugyan Darinak sikerült szépítenie a kínai Vu Hszin-hszinnel szemben, Abramjan a Madarász elleni párharcban lezárta az összecsapást.

A visszavágás tehát nem sikerült, a Budaörsi SC két forduló után nyeretlenül áll a D-csoport harmadik helyén. Folytatás csütörtökön ugyancsak hazai pályán az eddig hibátlan Metz TT ellen.

NŐI ASZTALITENISZ BAJNOKOK LIGÁJA
2. CSOPORTKÖR, D-CSOPORT
SH-ITB Budaörsi SC–ASD Quattro Mori (olasz) 1:3
Madarász Dóra–Plaian 0:3 (–9, –9, –9)
Póta Georgina–Abramjan 1:3 (8, –8, –5, –8)
Dari Helga–Vu Hszin-hszin 3:1 (8, 7, –6, 15)
Madarász–Abramjan 2:3 (7, –6, 11, –7, 5:6)

Az állás: 1. Metz TT (francia) 4 pont, 2. ASD Quattro Mori 3, 3. Budaörsi SC 2

Legfrissebb hírek

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31

Nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.06.04. 22:19

Asztalitenisz, Extraliga: a PTE PEAC hatodszor, az Erdért először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.06.01. 20:55

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
2025.05.31. 19:22

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20
Ezek is érdekelhetik