Öttusa: Ha tanulunk a hibákból, pozitívan értékelhetjük a vb-t – Martinek János

Vágólapra másolva!
2023.09.02. 13:12
null
Martinek János bízik benne, hogy minden úgy alakul, mint a 2019-es bathi Eb után (Fotó: Dömötör Csaba)
A felemás eredmények mellett is voltak biztató jelek a bathi öttusa-világbajnokságon Martinek János szövetségi kapitány szerint, aki lapunknak értékelte a magyar csapattól látottakat.

„Vegyes érzelmekkel a világbajnokságra – kezdte Martinek János szövetségi kapitány, amikor lapunk a magyar csapat bathi teljesítményéről kérdezte őt. – Voltak elemei, amelyek tetszettek, és voltak, amelyek kevésbé voltak kellemesek. A lovaglás tekintetében volt egy »déja vu« érzésem, hiszen ugyanezen a helyszínen a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokságon hasonló produkciót nyújtottak a magyarok lovaglásban és a végeredményben is. Viszont az azt követő időszak jól sikerült – bízunk benne, hogy most ugyanaz megismétlődik, és akkor pozitívan lehet értékelni ezt a világbajnokságot is. Hiszen akkor elmondhatjuk, hogy a hibákból, amelyeket elkövettünk, képesek voltunk tanulni.”

Itt érdemes megjegyezni, hogy a 2019-es bathi verseny utáni, 2021-es kontinenstornán Nyizsnyij Novgorodban az éremtáblázat élén zártunk három arannyal, egy ezüsttel és két bronzzal. A kétszeres olimpiai bajnok kapitány kiemelt egy-egy szép eseményt a mostani világversenyről is.

„Részteljesítményeket tudok említeni. A férfiaknál Bőhm Csaba futotta a legjobb időt a kombinált számban a döntőben, vívásban nem hozta a csúcsformáját, de ha jól lovagol, ott lett volna a dobogó közelében. Neki ez a második éve a felnőttmezőnyben, sokkal megbízhatóbb versenyző vált belőle az elmúlt esztendőben, ami jó jel a jövőre nézve – mondta a kapitány. – A lányoknál Gulyás Michelle ismét megmutatta, lehet rá számítani, ezúttal őt is a lovaglás választotta el attól, hogy ott legyen az élmezőnyben, tehát legalább az első hat hely valamelyikén. Bauer Blanka esetében pedig egyrészt becsülendő, hogy ifjúsági versenyzőként döntőt tudott futni, másrészt pedig az elődöntőben remek teljesítménnyel eszméletlen jó időt futott a kombinált versenyszámban. Ezek a momentumok mindenképp pozitívan értékelhetők.”

Bőhm Csaba és Gulyás Michelle a krakkói Európai Játékokon már megszerezték párizsi olimpiai kvótájukat, a bathi vb-n viszont nem szereztünk újabb jogot az indulásra. Martinek János ezzel együtt sem nyugtalan, rámutatott: többen úgy lettek dobogósok (amelyért kvóta is járt az egyéni versenyben), hogy korábban már kiharcolták maguknak az ötkarikás részvételt.

„Talán Demeter Bence révén maradt ki egy lehetőség. Ha ő jól lovagol, odaérhetett volna az első háromba – de ez most nem sikerült neki. Viszont ranglistáról meglesznek a kvóták, tehát nem aggódom – jelentette ki Martinek. – A férfiak esetében csak a második mexikói Emiliano Hernández szerzett kvótát, a másik két versenyzőnek már korábbról megvolt. Tehát a ranglistáról ezáltal egy kicsit könnyebb lesz indulási jogot szerezni.”

Egyébként a nőknél hasonló a helyzet, csak a harmadik brit Kerenza Bryson lett frissen kvótás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik