Harmadszor kerül sor szombaton a BVSC Open ingyenes nyílt napra

2023.09.06. 10:03
Késely Ajna elégedett (Fotó: Árvai Károly)
Harmadszor kerül sor szombaton a Szőnyi úti sportkomplexumban a BVSC Open ingyenes nyílt napra.

 

A klub tájékoztatása szerint az érdeklődők testközelből ismerkedhetnek meg szakosztályaikkal, továbbá sportági bemutatók mellett világ- és Európa-bajnokaikkal is találkozhatnak.

A Szőnyi úton több helyszínen lesznek programok 10 órától, de a központi színtér szokásosan a strand mellett található. Hivatalosan 11 órakor a BVSC-Zugló ügyvezető elnöke, Szentpáli Gábor nyitja meg az eseményt, majd rögtön utána a tavalyi római Európa-bajnokságról egyaránt éremmel, míg az idei vizes vb-ről értékes helyezésekkel hazatért úszó Késely Ajnával, Holló Balázzsal, Kovács Benedekkel, Németh Nándorral, valamint a korosztályos világversenyeken érmes úszókkal beszélgethetnek az érdeklődők. Ott lesznek a világbajnoki címüket megvédő női kardcsapat (Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca) tagjai, továbbá a krakkói Európai Játékokon a férfi párbajtőrcsapattal aranyérmes Andrásfi Tibor is.

„A BVSC mindig is kiváló utánpótlás-nevelő műhely volt, így a vízilabdázóknál a nyáron korosztályos világ- és Európa-bajnoki címet szerző sportolóink is mesélnek majd élményeikről” – áll a közleményben.

Az eseményen bemutatkoznak az újabb szakosztályok, mint a padel, az ökölvívás vagy a K1-MMA. Egész nap lehet szurkolni az utánpótlástornákon, míg a nap zárásaként, 16 órától a felnőtt női ob I-es vízilabdacsapat az FTC-vel játszik felkészülési mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Könnyű mondani, de nem remeghetnek meg a zuglói lábak a Diósgyőr ellen

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 10:20

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A BVSC idénybeli első góljára néggyel válaszolt a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:21

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2026.08.16. 13:45

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:25