Evezős vb: Galambos Péter bejutott a legjobb hat közé

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 15:02
null
Galambos Péter a harmadik helyen zárt az elődöntőben (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Galambos Péter bejutott a könnyűsúlyú egypárevezősök A-döntőjébe, azaz a legjobb hat közé a belgrádi világbajnokságon.

 

A nemzetközi szövetség (World Rowing) eredményközlő oldala szerint a kétszeres Európa-bajnok Galambos 7:57.60 perces idejével harmadik helyen ért célba a csütörtöki elődöntőben, így éremért küzdhet az olimpián nem szereplő versenyszám pénteki fináléjában.

A délutáni programban Pétervári-Molnár Bendegúz normálsúlyú egypárban, Juhász Adrián és Simon Béla a kormányos nélküli kettesek között, míg Pető Zsolt paraevezős a PR1 kategóriájú egypárban lesz érdekelt a C-döntőbe kerülésért.

Az már szerdán eldőlt, hogy a magyarok nem szereznek olimpiai, illetve paralimpiai kvótát a szerb fővárosban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik