Birkózó-vb: Ligeti Dániel tovább küzdhet az olimpiai kvótáért

Vágólapra másolva!
2023.09.16. 18:43
null
Ligeti Dániel vasárnap tovább küzdhet a világbajnokságon (Fotó: Róth Tamás)
Ligeti Dániel vasárnap tovább küzdhet az éremért, ezzel együtt az olimpiai kvótáért a belgrádi Stark Arénában zajló birkózó-világbajnokságon.

 

Mint megírtuk, a nyitó napon ötszörös Európa-bajnoki érmes sportolónk, Ligeti Dániel két győztes mérkőzés után a negyeddöntőben 11:4-re kikapott 2021 világbajnokától, az iráni Amir Hosszein Zarétól. A Haladás sportolója abban bízhatott, hogy az iráni óriás az esti programban felülmúlja a súlycsoport extra klasszisát, az olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok és tízszeres Európa-bajnok török Taha Akgült.

A csoda, amely Akgül pályafutása során eddig mindösszesen nyolc alkalommal fordult elő, megtörtént. Zare gyakorlatilag felőrölte, két passzivitási ponttal, és egy mögé kerüléssel 4:0-ra nyert. A mérkőzés végén sportszerű gesztusként megpróbálta magasba emelni ellenfele karját, de a török érthető módon ellenkezett. Ez nem az ő napja volt, a többi meccsén is csak szűk sikert ért el. Ennyi bajunk legyen! Bármennyire is szimpatikus alakja a birkózósportnak, mostani veresége Ligeti érem- és kvótaszerzési reményeit tartotta életben.

A szombaton bemutatkozó másik két magyar, Antal Dániel (70 kg) és Püspöki Patrik (86 kg) egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után kiesett.

 

VILÁGBAJNOKSÁG, BELGRÁD
SZOMBAT
Szabadfogás. 70 kg. Selejtező:
Antal Dániel–Dmitrijevsz Majeuszki (egyéni induló, fehérorosz) 9:4. Nyolcaddöntő: Ramazanov (bolgár)–Antal 15:4.

86 kg. Selejtező: Püspöki Patrik–Masakwe (ugandai) tus 7:0-nál. A 16 közé jutásért: Greil (osztrák)–Püspöki 3:0.

125 kg. A 16 közé jutásért: Ligeti Dániel–Szaporov (türkmén) 5:0. Nyolcaddöntő: Ligeti–Holmatov (üzbég) 11:0. Negyeddöntő: Zare (iráni)–Ligeti 11:4

A magyarok eredményei és a verseny programja (az olimpiai súlycsoportok dőlt betűvel)
Szabadfogás
Szombat-vasárnap. 61 kg:
nincs magyar induló. 70 kg: Antal Dániel (UTE) kiesett. 86 kg: Püspöki Patrik (Mogyi Bajai BC) kiesett. 125 kg: Ligeti Dániel (Haladás) vigaszágas.
Vasárnap-hétfő. 57 kg: nincs magyar induló. 74 kg: Kuramagomedov Murad (Tatabánya), 79 kg: nincs magyar induló. 92 kg: Juhász Balázs (KTE).

Szabadfogás és női birkózás
Hétfő-kedd. 65 kg:
Muszukajev Iszmail (FTC), 97 kg: Bajcajev Vlagyiszlav (Csepel TC). 55 kg: Bognár Erika (BHSE), 59 kg: Dollák Tamara (UTE).

Női birkózás
Kedd-szerda. 50 kg:
Szekér Szimonetta (BHSE), 57 kg: Galambos Ramóna (BHSE), 65 kg: nincs magyar induló. 76 kg: nincs magyar induló.
Szerda-csütörtök. 53 kg:
Orsós Sztálvira (Csepel TC), 62 kg: nincs magyar induló. 68 kg: Szabados Noémi (FTC-KIMBA), 72 kg: nincs magyar induló.

Kötöttfogás
Csütörtök-péntek. 55 kg:
nincs magyar induló. 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE), 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC), 130 kg: Vitek Dárius (BHSE).
Péntek-Szombat. 60 kg: Torba Erik (BHSE), 72 kg: Fritsch Róbert (BHSE), 97 kg: Lévai Tamás (BHSE).
Szombat-vasárnap. 63 kg:
Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE), 67 kg: Váncza István (FTC), 87 kg: Losonczi Dávid (ESMTK-KIMBA).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik