A Kicker, a Marca és a Nemzeti Sport vezetői az ESM élén

Vágólapra másolva!
2023.09.07. 19:18
null
Juan Ignacio Gallardo és Szöllősi György a Marca szerkesztőségében, Madridban (Fotó: marca.com)
Két új alelnököt választott az európai vezető sportlapokat tömörítő szervezet, a spanyol Marca főnökét Juan Ignacio Gallardót, valamint lapunk főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt.

Rainer Holzschuh, a vezető német sportlap, a Kicker legendás főszerkesztő-igazgatójának a 2021-ben bekövetkezett halála után egyfajta generációváltás zajlik az európai sportújságok 1989-ben, Barcelonában alapított szervezete, az ESM (European Sports Magazines, majd European Sports Media) élén, immár Nemzeti Sport részvétellel. Az irányítás eddig kétpólusú volt (a német elnök mellett Cees van Cuilenborg – sokáig a Voetbal International holland magazin főszerkesztője – volt a főtitkár és Rotterdamban jegyezték be a szervezetet), most a súlypont egyértelműen Nürnbergbe, a Kickerhez kerül.

Az ESM képviselői Monacóban, a múlt heti BL-sorsolás és UEFA-díjátadás helyszínén (Fotó: UEFA)
Az ESM képviselői Monacóban, a múlt heti BL-sorsolás és UEFA-díjátadás helyszínén (Fotó: UEFA)

A múlt héten, a BL-sorsoláshoz és az UEFA Év Játékosa-díjátadáshoz (a szavazás az ESM szervezésében zajlik, minden UEFA-tagállamból egy újságíró részvételével) kapcsolódóan ülést tartottak a nagy sportlapokat tömörítő szervezet jelen lévő képviselői és arról határoztak, hogy a távozó főtitkár és alelnök helyett új főtitkárt nem, viszont két alelnököt választanak, amit lehetővé tesz az alapszabály.

Az Év Játékosára és az Év Edzőjére szavazó, az ESM szervezésében az UEFA által meghívott európai újságírók Monacóban (Fotó: UEFA)
Az Év Játékosára és az Év Edzőjére szavazó, az ESM szervezésében az UEFA által meghívott európai újságírók Monacóban (Fotó: UEFA)

A találkozón portugál A Bola, a holland De Telegraaf és ELF Voetball, az olasz La Gazzetta dello Sport, a dán Tipsbladet, a spanyol Marca, a német Kicker, a török Fanatik és a magyar Nemzeti Sport képviselője vett részt (az Orosz Szport-Ekszpressz és az angol World Soccer hiányzott, illetve Franciaország képviseletében az AFP-t tervezik bevonni a tagok közé). Jörg Jakob, az ESM elnöke, a Kicker főszerkesztője két alelnök-jelöltet jelentett be: Juan Ignacio Gallardót, a madridi székhelyű Marca és Szöllősi Györgyöt, lapunk jelenlévő főszerkesztőjét, akiket az ESM tagjai egyhangú döntéssel választottak meg a feladatra. A döntésről beszámolt a hétfői Kicker nyomtatott kiadásának szerkesztői vezércikke, kedden aztán a Marca.com, a világ egyik legnépszerűbb sporttal foglalkozó médiafelülete jelentette a hírt a főoldalon a két új alelnökről, akiknek megválasztása természetesen a magyar sportnapilapnak is nagy elismerés.

„A média gyorsan változó világában különösen fontos a hagyományos sportlapok összefogása és örülök, hogy ebben részt vehet az idén 120 éves Nemzeti Sport is – mondta Szöllősi György az MTI-nek. – Büszkék vagyunk rá, hogy a nagy presztízsű Kicker és Marca főszerkesztői mellett a kollégák a vezetőség tagjának választottak.”

A hírt csütörtökön az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség honlapja is közölte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik