Teqball: magyar találmány Krakkó főterén

Vágólapra másolva!
2023.06.13. 07:58
null
Női párosban és vegyes párosban indul Vasas Lea az Európai Játékokon, amely egyben Európa-bajnokság is lesz (Fotó: MTI)
A kétszeres világbajnok teqballos, Vasas Lea szerint a sportág sajátossága, hogy a játékosok folyamatos döntéskényszerben vannak a mérkőzéseken.

Magyar fejlesztésű sportág mutatkozik be az Európai Játékokon, ráadásul Krakkó szívében, az öreg kontinens legnagyobb középkori főterén. A teqball társalapítói az újpesti panelházak között pingpongasztalon lábteniszeztek, amikor eszükbe jutott, hogy ha meghajlítanák az asztalt, a játékos felé pattanó labda könnyebben megjátszhatóvá válna. A budapesti bemutató után hamar világhódító útjára indult a magyar sportinnováció, 2017-ben megalakult a nemzetközi szövetség, és világklasszis labdarúgók is megkedvelték a teqballt, amelynek jó esélye van rá, hogy az olimpiai programba is bekerüljön.

„Meghatározó állomása lesz a pályafutásomnak, hogy multisporteseményen képviselhetem Magyarországot – mondta lapunknak Vasas Lea, aki női párosban és vegyes párosban indul az Európai Játékokon. – A sportág egyértelmű célja, hogy idővel az olimpia műsorán is szerepeljen, bízom benne, megadatik, hogy részt vehetek az ötkarikás játékokon. Mivel magyar találmányról beszélünk, helyzeti előnyben vagyunk a külföldi riválisokkal szemben, ugyanakkor egyre színesebb a mezőny, rengeteg az új játékos, akik más stílust képviselnek. Mint a legtöbben, én is labdarúgóként kezdtem, négy éve váltottam teqballra, és bíztam benne, hogy idővel nemzetközi szinten is sikeres lehetek. Más mozdulatokat igényel a sportág, mint a labdarúgás, szerintem abban rejlik a varázsa, hogy többször érhetünk labdába, ám éppen ezért fokozott koncentrációt igényel, mert ha hibázunk, azonnal megbünteti az ellenfél. Élvezem, hogy a mérkőzéseken végig döntéskényszerben vagyunk.”

Vasas Lea a tavalyi nürnbergi világbajnokságon női párosban Janicsek Zsanett oldalán, vegyes párosban Bakó Ádám társaként szerzett aranyérmet, ám utóbbiban az Európai Játékokon Katz Balázzsal indul. A krakkói viadal egyben Európa-bajnokság is lesz, kettőseink mellett az egyéniben is induló Janicsek és Bányik Csaba egyaránt esélyes az Eb-győzelemre.

„Nagyon sok jó játékos van Európában, de szeretnénk folytatni a magyar dominanciát – hangsúlyozta Vasas Lea. – Nem mindig egyszerű fenntartani a motivációt, de a pályafutásomra úgy tekintek, mint egy útra, amelynek csak megállója, nem végállomása volt a két világbajnoki cím. Az Európai Játékok újabb fontos megálló lesz, igyekszem élni a lehetőséggel, és megmutatni, hogy mire vagyok képes.           Csapatjátékosnak tartom magam, ezért jobban szeretem a párost, mint az egyénit, Zsanival ráadásul már régóta játszunk együtt. Balázzsal új duót alkotunk, de sokat teszünk azért, hogy felkészülten érkezzünk Krakkóba.”

Az Európai Játékokon június 28-án a női, 29-én a férfi egyéni küzdelmeket rendezik meg, majd a 30-i vegyes páros után július 1-jén a férfi és női kettősök veszik birtokba Krakkó főterét.

A MAGYAR INDULÓK
Férfiak egyéni: Bányik Csaba
Páros: Bányik Csaba, Katz Balázs
Nők egyéni: Janicsek Zsanett
Páros: Janicsek Zsanett, Vasas Lea
Vegyes páros: Vasas Lea, Katz Balázs

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik