Ritmikus gimnasztika: Pigniczki két szeren döntős az Eb-n

K. E.K. E.
2023.05.18. 19:57
null
Pigniczki Fanni
A karika és a labda selejtezőjével kezdődött meg a felnőtt ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság Bakiban – a mezőnyben két magyarral.

 

Az MTK Budapest két versenyzője, Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna utazott el Bakiba, a ritmikus gimnasztikázók Európa-bajnokságára, hogy az egyéni viadalon szőnyegre léphessen.

Pigniczki korábban már megszerezte a jogot arra, hogy indulhasson az augusztusi kvalifikációs világbajnokságon, Bakiban a mieinknek lehetőségük van arra, hogy egy második indulási jogot is begyűjtsenek: ehhez az kell, hogy a selejtezők után a két lány alkotta úgynevezett egyéni csapat ott legyen a 12 között (a négy-négy gyakorlatból csak a három-három legjobb számít be).

Csütörtökön a labda és a karika selejtezőjével kezdődött meg a verseny, és Pigniczki Fanni remekül vette az első napot, hiszen karikával a negyedik (32.250), labdával a hatodik helyen (31.700) végzett a selejtezőben, így mindkét szeren bejutott a vasárnapi szerenkénti döntőbe. Wiesner Hanna karikával a 35. (26.300), labdával a 22. (29.900) lett.

Pénteken a buzogány és a szalag selejtezőjével folytatódik az Európa-bajnokság.

Legfrissebb hírek

Sportklubok és sportolók is kampányolnak a magyar zenéért

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:05

Az óvás sem segített, 16. helyen végzett a magyar kéziszercsapat az rg-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.15. 19:28

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
2026.08.14. 23:34

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
2026.08.14. 09:23

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
2026.08.12. 23:50

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.12. 12:13

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

A magyar szövetség kijelölte az rg-világbajnokságra utazó keretet

Egyéb egyéni
2026.07.15. 10:15