Sznúker-vb: a döntő határán a 20 éves kínai, Selby is vezet

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.04.28. 23:22
null
Sze Csia-hujnak már csak három frémet kell nyernie a döntőhöz (Fotó: Getty Images)
A sheffiedi sznúker-világbajnokság elődöntőjének második játéknapja után Mark Selby egy frémmel vezet Mark Allennel szemben, míg a kínai Sze Csia-huj egyelőre néggyel jobb Luca Brecelnél.

Luca Brecel–Sze Csia-huj

Brecel ugyan nagy meglepetésre legyőzte a címvédő Ronnie O’Sullivant a negyeddöntőben, de a kínai játékos személyében még nehezebb ellenfélre talált…

Az első szakaszt a világranglistán 80. kínai 11–5-re megnyerte, így már csak hat frémet kellett megnyernie az esti folytatásban ahhoz, hogy a szombati etapot megspórolva már pénteken bejusson a döntőbe. Brecel ellen ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

Csakhogy a belga, aki saját bevallása szerint alig edzett valamit a világbajnokság előtt, és akinek felkészülésként a pihenést előtérbe helyező elképzelése eddig bevált, teljesen megtorpant. A kínai sorban nyerte a további frémeket, 14–5-re elhúzott, és csak ezután nyerte meg Brecel az első játékát az este folyamán. Ekkor a kínai 94 százalékos sikerrel célozta meg a golyókat, a belga csak 88-cal, ez a mutató mindennél többet elmondott.

Azonban Brecel hasonló sorozatba kezdett, mint amivel legyőzte O’Sullivant. Ezúttal ötöt nyert egymás után, így 14–10-re felzárkózva várhatja a szombati folytatást. 14–9 után egyébként Sze Csia-huj majdnem behúzta a frémet, ám rontott a végén, és végül Brecel letakarította az asztalt.

Így érdekes volt, hogy a kézfogás után, amikor távoztak a Crucible színház arénájából, a négyfrémes előnyben lévő kínai sokkal szomorúbbnak tűnt a belgánál, aki meg az öklét rázta miközben elköszönt a nézőktől.


Mark Allen–Mark Selby

Miközben a legmagasabb szintet képviselik, mindketten nagy mókamesterek. A hiába nagy a tét, és érezhető a feszültség is, a lazaság sem hiányzott kettejük meccsének első két szakaszából.

Úgy tűnt, hogy az első néhány frém után Allen elhúz, hiszen az angol Selby 3–2-es vezetése után sorozatban négy játékot nyert, és 6–3-mal már az északír tartott előrébb. Csakhogy Selby összekapta magát, és ugyancsak négy frémet nyert egymás után, újra magához ragadva a vezetést – 7–6-ról folytatják vasárnap délelőtt.

Poénpárbaj – kinek van szerencséje?

Stílusosan ért véget a délutáni etap:


SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD

ELŐDÖNTŐ
Luca Brecel (belga, 9.)–Sze Csia-huj (kínai) 10–14 – részeredmény
Mark Allen (északír, 3.)–Mark Selby (angol, 2.) 6–7 – részeredmény
Az elődöntőben a mérkőzések az egyik fél 17. nyert frémjéig tartanak.

NEGYEDDÖNTŐ (ágrajz szerint)
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Luca Brecel (belga, 9.) 10–13
Anthony McGill (skót)–Sze Csia-huj (kínai) 12–13
Mark Allen (északír, 3.)–Jak Jones (walesi) 13–10
John Higgins (skót, 10.)–Mark Selby (angol, 2.) 7–13
A negyeddöntőben a mérkőzések az egyik fél 13. nyert frémjéig tartottak.

A 2. FORDULÓ EREDMÉNYEI (ágrajz szerint)

Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Hosszein Vafaei (iráni) 13–2
Luca Brecel (belga, 9.)–Mark Williams (walesi, 8.) 13–11

Anthony McGill (skót)–Jack Lisowski (angol, 12.) 13–8
Robert Milkins (angol, 13.)–Sze Csia-huj (kínai) 7–13

Mark Allen (északír, 3.)–Stuart Bingham (angol, 14.) 13–4
Jak Jones (walesi)–Neil Robertson (ausztrál, 6.) 13–7

Kyren Wilson (angol, 7.)–John Higgins (skót, 10.) 2–13
Gary Wilson (angol, 15.)–Mark Selby (angol, 2.) 7–13
A második fordulóban a mérkőzések az egyik fél 13. nyert frémjéig tartottak.

AZ 1. FORDULÓ EREDMÉNYEI
Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Pang Csün-hszü (kínai) 10–7
Ting Csün-huj (kínai, 16.)–Hosszein Vafaei (iráni) 6–10

Luca Brecel (belga, 9.)–Ricky Walden (angol) 10–9
Mark Williams (walesi, 8.)–Jimmy Robertson (angol) 10–5

Judd Trump (angol, 5.)–Anthony McGill (skót) 6–10
Jack Lisowski (angol, 12.)–Noppon Saengkham (thaiföldi) 10–7

Robert Milkins (angol, 13.)–Joe Perry (angol) 10–9
Shaun Murphy (angol, 4.)–Sze Csia-huj (kínai) 9–10

Mark Allen (északír, 3.)–Fan Cseng-ji (kínai) 10–5
Stuart Bingham (angol, 14.)–
David Gilbert (angol) 10–4

Ali Carter (angol, 11.)–Jak Jones (walesi) 6–10
Neil Robertson (ausztrál, 6.)–Vu Ji-cö (kínai) 10–3

Kyren Wilson (angol, 7.)–Ryan Day (walesi) 10–5
John Higgins (skót, 10.)–David Grace (angol) 10–3

Gary Wilson (angol, 15.)–Elliot Slessor (angol) 10–8
Mark Selby (angol, 2.)–Matthew Selt (angol) 10–8
Az első fordulóban a mérkőzések az egyik fél 10. nyert frémjéig tartottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik