MMA: Borics Ádámnak valóra vált egy álma a sérülése miatti kényszerpihenő alatt

Vágólapra másolva!
2023.04.17. 11:40
null
Boricsnak egy álma vált valóra (Fotó: Dömötör Csaba)
A sérülését követő felépülési időszak alatt sem tétlenkedett Borics Ádám, a kevert harcművészetek sportága, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél, a Bellatornál szereplő magyar harcos: a 29 éves sportoló a napokban jelentette be, hogy valóra vált az egyik álma, szülővárosában, Egerben hamarosan megnyitja a Borics Ádám Küzdősport Akadémiát.

 

„Ezt valamennyire a sérülésemnek, és az emiatt felszabadult időnek, energiának is köszönhetjük. Nekem szerintem még öt-hét évem van hátra a karrieremből, és nem titkolt célom, hogy néhány év alatt kineveljek egy új generációt. Ezen kívül szerettem volna valamit visszaadni Egernek, és segíteni a Heves vármegyei küzdősportot” – mondta az MTI megkeresésére Borics Ádám, aki októberben a pehelysúly világbajnokával, a sportág egyik legendájával, a brazil Patricio „Pitbull” Freirével csapott össze címmérkőzésen. Mint később kiderült, Borics a találkozóra való felkészülés során keresztszalag-szakadást szenvedett a térdében, de így is odaállt a dél-amerikai szupersztárral szemben, aki végül pontozással diadalmaskodott.

Borics Ádám megjegyezte, az akadémiáján a fiatalok elsajátíthatják majd az MMA-hoz legfontosabb sportágak, a thaibox, a brazil dzsúdzsucu, vagy éppen a birkózás elemeit, a legkisebbek – nyolc-tíz évesek – pedig a grapplingen keresztül ismerkedhetnek meg az alapokkal.

A Kölyök becenévre hallgató Borics az akadémiáján kívül egy internetes podcastet is elindított, amelyben ismert sportolókkal beszélget, az első adásban két birkózóval, az olimpiai bajnok Lőrincz Tamással és testvérével, az ötkarikás ezüstérmes Lőrincz Viktorral társalgott.

„A világhálóra kevés értékes tartalom készül, szerettem volna ezen változtatni és nagy bajnokokkal beszélgetni, akiket, ha meghallgatnak a fiatalok, akkor akár a sport felé is terelődhetnek” – mondta Borics, aki elárulta, hogy a következő adásokban vendégül látja majd például a cselgáncsozó Ungvári testvéreket, a szintén dzsúdós Karakas Hedviget, vagy a legjobb magyar K1-es harcost, Karacs Attilát.

Sérülését illetően elmondta, kiválóan halad a felépülése, jelenleg 85-90 százalékosnak érzi a térdét, bokszedzéseket már végez, de a birkózásnál egyelőre még oda kell figyelne. Hozzátette, hogy az állóképességéből meglepetésre szinte semmit sem vesztett.

A jövőjéről elmondta, mivel Patricio „Pitbull” Freire súlycsoportot váltott – és az első MMA-s lehet, aki három különböző kategóriában ér fel a csúcsra –, ezért a pehelysúly most „üresen” áll, azaz még mindig ő van a rangsor élén. Így, ha visszatér, könnyen elképzelhető, hogy akár rögtön a betöltetlen világbajnoki címért kell majd ketrecbe lépnie.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik