Birkózó Eb: Lévai Zoltán bronzérmes Zágrábban

KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)KRASZNAI BENCE (ZÁGRÁB)
2023.04.22. 19:25
null
Lévai Zoltánnak (kékben) nem kellett birkóznia a bronzmérkőzésen (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A 77 kilogrammos Lévai Zoltán bronzérmet nyert a Zágrábban zajló birkózó Európa-bajnokság szombati, kötöttfogású versenynapján, mivel riválisa a moldovai Alexandrin Gutu sérülés miatt visszalépett a helyosztótól.

A világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltán (77 kg) pénteken 9:0-val vágott vissza az azeri Sanan Suleymanovnak a 2020-as római Eb-döntőben elszenvedett vereségért, majd az Eb-második grúz Juri Lomadzét is legyőzve elődöntőbe jutott, amelyben 1:1-gyel, később szerzett ponttal kapott ki 2017 világbajnokától, a szerbiai Nemes Viktortól, így szombaton a bronzéremért léphetett szőnyegre.

Ellenfele az U23-as Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes moldovai Alexandrin Gutu lett volna, ám a rivális sérülés miatt visszalépett a helyosztótól, így Lévai Európa-bajnoki bronzérmet nyert.

„Nagyjából a mérkőzés előtt egy órával tudtam meg, hogy a moldovai srác nem lép szőnyegre ellenem. Ettől függetlenül ugyanúgy készültem, mert láttunk már olyat, épp a moldovaiaktól, hogy azt mondták, sérült a versenyzőjük, miközben mégis odaállt a meccsre. A pénteken történteken fél-egy óra alatt túltettem magam, és máris a bronzmeccsre koncentráltam. Szívesen megküzdöttem volna Gutuval, de így is ugyanolyan édes ez a bronzérem, mintha megküzdöttünk volna egymással, boldog vagyok” – értékelt a Zagreb Arenában Lévai Zoltán.

BIRKÓZÁS

EURÓPA-BAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
A szombati versenynap magyar eredményei
60 kg. Selejtező:
Torba Erik–Mägisalu (észt) 3:1. Nyolcaddöntő: Torba–Valizadeh (iráni) 9:0. Negyeddöntő: Nazarjan (örmény)–Torba 9:0
67 kg. Selejtező: Öhlen (svéd)–Pohilec Ádám 11:2
72 kg. Nyolcaddöntő: Can (török)–Fritsch Róbert 7:1
77 kg. Bronzmérkőzés: Lévai Zoltán–Gutu (moldovai) – a moldovai visszalépett
82 kg. Nyolcaddöntő: Bolkvadze (grúz)–Szilvássy Erik 10:1
97 kg. Nyolcaddöntő: Lévai Tamás–Kesszidisz (görög) 8:0. Negyeddöntő: Alekszanjan (örmény)–Lévai 7:4
130 kg. Vigaszág: Alexuc-Ciurariu (román)–Vitek Dárius 2:2 – nagyobb értékű akcióval

A BIRKÓZÓ EB-RŐL EDDIG ÍRTUK
Íme, a zágrábi Európa-bajnokságon szereplő válogatottunk
Vajon az idén is lesz Európa-bajnokunk?
Uralkodó szeretnék lenni valamelyik súlycsoportban – Lévai Tamás
Szabadfogású nagyágyúja nélkül vág neki a birkózó Eb-nek a válogatott
Vida 12 pontot csinált a világbajnokon, de kikapott
Bajcajev nem tudott visszavágni a budapesti döntőért
Kis híján Ligeti továbbjutásába került ellenfele ravasz húzása
Ligeti 4 pontért odavágta a legendát, mégsem jutott be a döntőbe
Bajcajev Vlagyiszlav duplán megküzdött a bronzéremért
Bognár Erika elődöntője az egyetlen mosolyforrásunk szerda délelőtt
Bognár Erika nagy bravúrja döntőt ér
Ligeti Dániel karrierje ötödik Eb-érmét nyerte meg
20 másodperccel a vége előtt fordított, elődöntős a háromszoros győztesünk
Orsós Sztálvira döntős, egy lépésre van a negyedik aranyérmétől
Bognár Erika kikapott a címvédőtől, de így is ezüstérmes a birkózó Eb-n
Micsoda nyitány kötöttfogásban, két magyar is elődöntős!
Takács István döntős, Lévai Zoltán bronzmeccses
Orsós Sztálvira ezüstérmes a birkózó Európa-bajnokságon
Lévai Tamás megizzasztotta a négyszeres világbajnokot

A verseny és a magyarok további programja
Kötöttfogás
Szombat. 55 kg:
nincs magyar induló. 63 kg: Kecskeméti Krisztián (Ceglédi VSE) kiesett. 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE) bronzérmes. 87 kg: Takács István (BHSE) döntős. 130 kg: Vitek Dárius (BHSE) kiesett
Szombat-vasárnap. 60 kg:
Torba Erik (BHSE) vigaszágas. 67 kg: Pohilec Ádám (BHSE) kiesett. 72 kg: Fritsch Róbert (BHSE) kiesett. 82 kg: Szilvássy Erik (Csepeli BC) kiesett.97 kg: Lévai Tamás (BHSE) vigaszágas

Legfrissebb hírek

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
11 órája

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Dolgopyat harmadik aranya talajon, tizenhat év után olasz egyéni győztes a férfi torna Eb-n

Torna
2026.08.21. 20:47

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Férfi torna Eb: Mészáros Krisztofer és a magyar csapat is döntős Zágrábban

Torna
2026.08.19. 22:53