Asztalitenisz: nem tudnak hibázni, a nyolc elődöntős helyből hat a kínaiaké

SZ. M.SZ. M.
2023.04.13. 17:07
null
A világ Kínán kívüli részének két állva maradt reménysége közül az egyik a világranglista-10. tajvani Lin Jün-csü (Fotó: WTT)
Természetesen a hazaiak uralják a WTT-sorozat hszinhsziangi champions-versenyének végjátékát, a két szám nyolc elődöntős helyéből hatot a kínaiak foglaltak le, sőt azt már most tudjuk, hogy a nőknél egészen biztosan kínai viszi el a trófeát és a vele járó 35 ezer dollárt.

Történjék bármi, a jelek szerint a kínaiakat képtelenség kizökkenteni, ők csak mennek előre, hogy aztán a végén menetrendszerűen náluk landoljon az adott verseny trófeája. Így van ez már hosszú ideje, s természetesen a WTT-sorozat Hszinhsziangban zajló champions-versenyén sem történt földindulás, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy a sportág zsenije, az 5-szörös olimpiai bajnok és 13-szoros világbajnok Ma Lung még a nyolcaddöntőben kiesett. Ám ez már a múlt, s miután a férfiaknál és a nőknél is kialakult a legjobb négy mezőnye, kijelenthető, hogy a sportág nagyhatalma eddig Ma Lung nélkül is kihozta a maximumot a versenyből.

A nőknél olyannyira, hogy az elődöntőbe csak kínai játékos jutott be, vagyis házibajnoksággá változtatták a WTT-sorozat egyik legrangosabb versenyét, talán csak az számít némi meglepetésnek, hogy a világranglista-2. Vang Man-jü helyett a 7. Csen Hszing-tung jutott el az elődöntőig. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ők négyen mostantól visszakapcsolhatnak egyesbe, a további pörgésre egészen pontosan 35 ezer dollárnyi okuk van, ugyanis ennyit vihet majd haza a győztes.

A férfiaknál szerencsére nem ennyire egysíkú a kép, ami elsősorban Fortunának köszönhető: miután a negyeddöntőben két-két kínai összekerült, értelemszerűen közülük csak ketten juthattak tovább, így a dél-koreai Lim Dzsong Hun és a korábban Ma Lungot búcsúztató Lin Jün-csü még becsúszott a legjobb négy közé – a hátralévő két nap nagy kérdése, hogy bármelyikük képes lesz-e elhappolni a hazaiak elől a kupát.

 

WTT-SOROZAT, CHAMPIONS, HSZINHSZIANG
Az elődöntő párosítása
Férfiak

Fan Csen-tung (kínai, 1.)–Lim Dzsong Hun (dél-koreai, 13.)
Liang Csing-kun (kínai, 7.)–Lin Jün-csü (tajvani, 10.)
Nők
Szun Jing-sa (kínai, 1.)–Csen Meng (kínai, 4.)
Vang Ji-ti (kínai, 3.)–Csen Hszing-tung (kínai, 7.)

 

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33