Evezés: tíz ország 620 versenyzője nevezett az évadnyitóra

2023.03.17. 12:33
null
A magyarországi evezős évadot a 31. gróf Széchenyi Isvtán-emlékverseny nyitja meg (Fotó: mailchi.mp)
Címkék
Szombaton rendezik meg a magyarországi evezős évad nyitányának számító 31. gróf Széchenyi István-emlékversenyt és 11. Nemzetközi Budapest-kupa Regattát, amelyre tíz ország 82 csapatából 620 versenyző adta le a nevezést – tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.

Az idén is nagy érdeklődés övezi a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Budapesti Evezősszövetség és a Magyar Evezősszövetség által megrendezett regattát. A 3600 méteres táv az Óbudai-sziget északi csücskétől indul és a sziget menti Duna-ágat követi, majd a budai Görzenál magasságában ér véget. A szervezők kiemelték, hogy a viadal mára már az európai evezős naptár stabil állomása, rövid története során 16 országból fogadott versenyzőket.

Az évadnyitón részt vesz a sportág több korábbi olimpikonja és világbajnoka, illetve egyre növekvő számban amatőr és egyetemista csapatok is jelen lesznek. A különböző korosztályú és nemű nyolcasok egy üldözéses versenyben mérik össze tudásukat.

A szervezők szerint minden versenyen teret kell biztosítani a fogyatékkal élő sportolóknak is a közös sportoláshoz, ennek érdekében a „Plusz egy kromoszóma” sprint ergométer futamban kiemelkedő sportolók a Down Alapítványtól érkező atlétákkal közös csapatokat alkotnak.

Az esemény szombaton 10 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51