A ma nyolcvanéves Dunai Antal játszva ért el mindent; Turner Yvonne: Még mindig van miért küzdeni

Vágólapra másolva!
2023.03.20. 23:12
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó – rettegett futballcsatársor volt a hatvanas-hetvenes évek Újpestjében. Göröcs János és Bene Ferenc már nincs közöttünk, Fazekas László 75, Zámbó Sándor 78 éves, az ezüst- és bronzcipős gólkirály, Dunai Antal március 21-én tölti be nyolcvanadik életévét. Az ünnepeltről Thury Gábor készített összeállítást
Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó – rettegett futballcsatársor volt a hatvanas-hetvenes évek Újpestjében. Göröcs János és Bene Ferenc már nincs közöttünk, Fazekas László 75, Zámbó Sándor 78 éves, az ezüst- és bronzcipős gólkirály, Dunai Antal március 21-én tölti be nyolcvanadik életévét. Az ünnepeltről Thury Gábor készített összeállítást

Csoboth Kevin útja a nemzeti csapatig: nem a pénz, az akarat ért sokat! Megtartotta első edzését az Észtország elleni felkészülési mérkőzésre (csütörtök, 19.30), majd a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőre (hétfő, 20.45) készülő magyar válogatott. Somogyi Zsolt írása

Jókor jó helyen – Xavival több szintet lépett az FC Barcelona. A Real Madrid vasárnap esti legyőzésével alighanem megnyerte a spanyol bajnokságot a katalán együttes. A csapatot irányító Xavi munkássága trófeá(k)ban mutatkozik meg, az európai porondra azonban nehéz lesz betörnie. Kamler János összefoglalója

Turner Yvonne, a női kosárlabda Euroliga tavalyi győztesének decemberben visszatérő hátvédje elismerte, a török Fenerbahce jobb volt a Sopronnál a négy közé jutásért vívott párharcban. A soproniak amerikai-magyar hátvédjével Fazekas Zoltán beszélgetett

Úgy tűnik, már csak Sergio Pérez mentheti meg a 2023-as Formula–1-es idényt. A Red Bull az év második futamán, Szaúd-Arábiában is földbe döngölte ellenfeleit, ám pozitív fejlemény, hogy a győztes mexikói azonos körülmények között is tartotta Max Verstappen tempóját. Zsoldos Barna háttéranyaga

Legfrissebb hírek

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
52 perce

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
2025.12.26. 23:17

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2025.12.23. 23:26

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2025.12.22. 23:36

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56
Ezek is érdekelhetik