Súlyemelés: négy év eltiltás vár a Nemzetközösségi Játékok indiai bajnokára

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.09. 16:00
null
Eltiltották az indiai súlyemelőt (Fotó: Getty Images)
Doppingolás miatt nem versenyezhet tovább, és négyévi eltiltás vár az indiai Sanjita Chanura, aki kétszer győzött női súlyemelésben a brit Nemzetközösségi Játékokon.

 

Versenyzői jogának egyelőre ideiglenes felfüggesztéséről az insidethegames.biz portál számolt be, kiemelve, hogy Sanjita Chanu másodszor veszített rajta tiltott szer használatán. Az első esetet, 2017-ben még megúszta, miután az ellenőrzési folyamatban, mintája kezelésében szabálytalanságokat észlelt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, amely utóbb végül felmentette a doppingvád alól.

Most viszont hosszabb kényszerszünet következik számára, mivel a tavaly szeptemberi, indiai nemzeti bajnokságon levett vizeletmintájában a szteroidok közé tartozó drosztanolon nyomaira bukkantak.

Az újabb elemzés, az úgynevezett B-próba megerősítette a tiltott anyag jelenlétét, így a 29 éves Chanu, bár ezúttal is ártatlanságát hangoztatta, négyesztendei eltiltásra számíthat.

Legfrissebb hírek

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

A húsz év alatti orosz és fehérorosz súlyemelők használhatják hazájuk zászlaját nemzetközi versenyeken

Egyéb egyéni
2026.01.24. 14:08

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

Nagy Péter: Már nem eltűnt sportág látszatát keltjük

Egyéb egyéni
2025.12.28. 11:13

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09
Ezek is érdekelhetik