Csupasport: jelentősen csökken a major maratonok pénzdíja

I. SZ.I. SZ.
2023.01.04. 17:31
Címkék
A legjobb futók pénzdíját jelentősen megvágták a hat legrangosabb klasszikus távú versenyt magában foglaló World Marathon Majors-sorozatban, igaz, a folyamat nem most kezdődött. Ezzel együtt a kerekesszékes versenyzők éppen olyan pénzdíjban részesülhetnek, mint az ép atléták.

A Berlinben tavaly világcsúcsot repesztő kenyai Eliud Kipchogének például 22 600 dollár járt a győzelemért, 33 900 azért, hogy 2:02:30 óránál gyorsabban ért célba, aztán kapott még 56 500 dollárt a világrekord megdöntéséért. Ez összesen 113 000 dollár, ami átszámítva jelenlegi árfolyamon csaknem 43 millió forint, nem hangzik rosszul. Kipchoge az összesített küzdelemben is az élen végzett (immáron ötödik alkalommal), ami újabb 50 000 dollárral gazdagította őt – más kérdés, hogy ez a korábbi időszakokhoz képest visszaesést jelent.

A nagy versenyeket szervező Abbott World Marathon Majors szeptember 27-én bejelentette, hogy a 14. sorozattól kezdve a kerekesszékesek ugyanakkora összeghez jutnak, mint az ép elitfutók.

Üröm az örömben, hogy ez a változtatás együtt járt azzal, hogy a klasszikus táv leggyorsabbjainak pénzdíja jelentős mértékben csökkent.

Bővebben a Csupasporton olvashat a témáról.

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik