Csupasport: Spartathlon-rekorderünk megpróbáltatásai

2023.01.23. 18:54
Címkék
Az egyik legjobb ultrafutó, Erős Tibor már túl van a veseproblémáján, rendszeresen fut, és készül fix versenyére, az Ultrabalatonra.

Tavaly októberben a valaha volt legjobb magyar idővel ért célba a Spartathlonon Erős Tibor, ám utána gond lett a veséjével, és heteket kellett kihagynia.Erős Tibor, ám utána gond lett a veséjével, és heteket kellett kihagynia.

„Nehezen éltem meg, hogy egészségügyi problémám volt, hiszen teljesen megváltozott a fizikai állapotom és a közérzetem, szó szerint úgy éreztem magam, mintha egy beteg ember testébe költöztem volna. Másrészt az is nehézséget okozott, hogy a gyógyulási folyamatot türelemmel viseljem. Türelemmel elsősorban magammal szemben, hiszen talán az volt a legnehezebb, hogy elfogadjam, nem tudok úgy létezni, mint néhány héttel korábban. Ez a néhány hét, hónap rengeteg tapasztalással, tanulsággal és tanulással volt tele, és bár rendkívül nehéz és megterhelő volt – nem csak nekem, hanem a családomnak is –, igyekszem levonni belőle a megfelelő következtetéseket és ezekből okulva élni a jelenben és fordulni a jövő felé" – mondta Erős Tibor a betegségéről, a nehéz időszakról. Azóta sokat javult a helyzet, és a kiváló 2022-es év után hasonlóan jó idei esztendőben bízik, benne az Ultrabalatonnal, árulta el a Csupasportnak.

A szabadidős oldalon tragédiáról is beszámolunk: elhunyt egy édesanya, aki a közösségi médiában számos követőjét ösztönözte túrázásra. Fáradhatatlanul kampányolt a sportolás mellett, ám egy rossz lépés miatt szakadékba zuhant, és már nem lehetett rajta segíteni.

 

Legfrissebb hírek

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
2026.08.15. 14:26