Csupasport: a hadgyakorlat sem akadályozta a pokoli túra teljesítésében

N. ZS.N. ZS.
2023.01.20. 20:41
Címkék
Csutka István Angliában és Skóciában járta végig a leghíresebb túraútvonalakat, összesen kilencszáztizenöt kilométert gyalogolt.

Csak megvalósult a hőn áhított skóciai kaland.
Régi vágyam volt, hogy Skóciában túrázzak, s mivel tavaly ősszel kijutottam, úgy voltam vele, több ikonikus útvonalat is végigjárok – nyilatkozta Csutka István, azaz Camino Steve a Csupasportnak. – Érintettem közben Angliát is, de nagyrészt skót földön haladtam. Többek között teljesítettem Anglia legnehezebb túráját, a négyszáztizenegy kilométeres Cape Wrath Trailt, amely Fort Williamből indul, s a Cape Wrathnél, lezárt katonai területen található világítótoronyig tart. Ennek én lettem a háromszázhetvenhatodik teljesítője, s az első magyar. Kint tartózkodásom alatt kilencszáztizenöt kilométert gyalogoltam, több mint huszonhatezer méter szinttel megfűszerezve.Csak megvalósult a hőn áhított skóciai kaland.
Régi vágyam volt, hogy Skóciában túrázzak, s mivel tavaly ősszel kijutottam, úgy voltam vele, több ikonikus útvonalat is végigjárok – nyilatkozta Csutka István, azaz Camino Steve a Csupasportnak. – Érintettem közben Angliát is, de nagyrészt skót földön haladtam. Többek között teljesítettem Anglia legnehezebb túráját, a négyszáztizenegy kilométeres Cape Wrath Trailt, amely Fort Williamből indul, s a Cape Wrathnél, lezárt katonai területen található világítótoronyig tart. Ennek én lettem a háromszázhetvenhatodik teljesítője, s az első magyar. Kint tartózkodásom alatt kilencszáztizenöt kilométert gyalogoltam, több mint huszonhatezer méter szinttel megfűszerezve.

Ilyen hosszú távon nyilván sok nehézséggel is meg kellett küzdeni.
A legnagyobb nehézség az volt, hogy nincs kijelölt útvonal, nincs ösvény, így végig kellett navigálnom az útvonalat. De volt eső, sár, engem is elnyelő mocsár és láp, hatalmas viharok, rengeteg patak- és folyóátkelés, elképesztő hideg éjszaka, eltört túrabot, elveszített kabalakulacs, ellopott esőkabát és vízálló kesztyű, gyomorfertőzés, öt kilogramm fogyás, fáradtság és kimerülés.

Az interjú folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
2026.08.15. 14:26