Sportlövészet: Péni István bronzérmet nyert Kairóban

Vágólapra másolva!
2022.12.02. 15:16
null
Péni István (Fotó: Nemzeti Sport)
Péni István bronzérmet nyert Kairóban a sportlövők világkupadöntőjét tavaly felváltó Elnök-kupán a férfiak légpuska versenyszámában.

Kissné Oroszi Edit tanítványa az alapversenyből 627.4 körrel hetedikként jutott tovább. A nyolc között csoportjában a későbbi győztes indiai lövő mögött a második helyen zárva lépett tovább a négy közé. A háromszoros Európa-bajnok az elődöntőben végig kiélezett mérkőzésen minimális, 16-14-es vereséget szenvedett az olasz Danilo Dennis Sollazzótól, így harmadik helyen végzett a 10 méteres számban.

„Nagyon örülök a bronzéremnek, persze kicsit bánkódom, hogy miért nem lett fényesebb ez az érem. Többnyire vezettem az olasz előtt, és jól ment, de végül szoros meccsben kikaptam. Annak tudatában viszont, hogy egész múlt héten lázasan feküdtem otthon és még mindig nem vagyok jól, kifejezetten jól sikerült ez a szereplés” – idézte a hazai szövetség közleménye a 25 éves sportolót.

Szombaton a nők 25 méteres pisztoly versenyszámának fináléjában Major Veronika, míg a férfiak 50 méter három testhelyzetű puskás versenyének nyolcas döntőjében Pekler Zalán lesz érdekelt.

Az Elnök-kupán az olimpiai egyéni számok szerepelnek, és minden győztes 15 ezer eurót kap, illetve az év sportlövőjének járó elismerést is elnyeri. Világranglistás helyezése alapján öt magyar vesz részt a 792 ezer euró (322 millió forint) összdíjazású, szombaton záruló viadalon.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:51

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50

Puska, pisztoly és korong Eb: magyar bronzérem a férfi futócéllövőknél

Egyéb egyéni
2025.07.26. 13:55

Puska, pisztoly és korong Eb: Péni negyedikként a nyolcas döntőben

Egyéb egyéni
2025.07.26. 11:41
Ezek is érdekelhetik