Torna: több mint százan indulnak a szombathelyi vk-n

MTI MTIMTI MTI
2022.09.27. 15:19
null
Berki Krisztián is részt vett a sajtótájékoztatón (Fotó: Unger Tamás /Vas Népe)
Huszonhét ország 103 versenyzője méri össze a tudását hétvégén Szombathelyen a torna challenge-világkupán az Aréna Savaria sportcsarnokban rendeznek – írta az MTI a szervezők keddig sajtótájékoztatóján elhangzottak alapján.

Pénteken délután a női és férfi kvalifikációra kerül sor, szombaton és vasárnap a női és a férfi szerenkénti döntőket tartják meg.

Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára elmondta: évente 6-7 torna világkupát rendeznek, amelyekre minden évben pályázni kell a nemzetközi szövetséghez, de Magyarország már a 2023-as challenge-világkupa rendezési jogát is elnyerte, így a sorozat tovább folytatódik.

Hozzátette: a hétvégi versenyen népes nemzetközi mezőny indul, olimpiai érmeseket, világbajnokokat és világbajnoki helyezetteket is láthat majd a közönség.

A férfiak között itt lesz például az izraeli Artem Dolgopyat, aki Mészáros Krisztofert megelőzve nyert az augusztusi Európa-bajnokságon talajon, tehát a két tornász újra összemérheti a tudását – mondta.
Bejelentette: a várakozásokkal ellentétben nem indul Szombathelyen Kovács Zsófia, aki a múlt heti párizsi világkupa-verseny előtt kisebb sérülést szenvedett, és edzőjével, valamint a szövetséggel konzultálva úgy döntött, inkább az októberi világbajnokságra koncentrál, nem kockáztat egy újabb sérülést.

Berki Krisztián olimpiai bajnok, a szövetség sportigazgatója hangsúlyozta: Szombathelyre mindig örömmel jönnek a tornászok, mert a város és az Aréna Savaria páratlanul jó feltételeket nyújt a versenyzéshez. Kiemelte, bízik benne, hogy a magyar csapat jól szerepel majd és érmeket is szerez.

Kalmár Attila, a verseny technikai hátterét biztosító Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett: Szombathelyen 17 éve rendeznek minden évben torna világversenyeket, 2006 óta töretlen az együttműködés cégük, a Magyar Torna Szövetség és a versenynek otthont adó város önkormányzata között.

Nemény András (Éljen Szombathely) polgármester jelezte, lehetőségeikhez mérten továbbra is támogatják a versenyt.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
14 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23