Öttusa Eb: négy magyar döntős a férfiak versenyében

2022.09.17. 19:31
null
Martinek János elégedett volt Bereczki Richárddal (Fotó: Dömötör Csaba)
Mind a négy magyar elődöntős – Bőhm Csaba, Demeter Bence, Bereczki Richárd és Szép Balázs – bejutott a 18-as döntőbe a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság férfi versenyében.

Az 59 fős mezőny csütörtökön két csoportban küzdött a selejtezőben, onnan 36 versenyző, köztük a hat hazai indulóból – a szabályok engedte maximális létszámot kihasználva – négy jutott tovább. A szombati két – egyenként 18 fős – elődöntős csoportból az első hét-hét hely ért automatikus finálét, míg további négy öttusázó a pontszáma alapján került a döntőbe.

A körvíváson már pénteken átesett a mezőny, ennek eredményét az elődöntőbe magukkal hozták a versenyzők, illetve a finálé is majd ezzel a pontszámmal indul minden résztvevőnek.

Az elődöntő A-csoportjában az egyéniben kétszeres Eb-bronzérmes Demeter másodikként kezdte meg a napot 21 győzelemmel és 14 vereséggel zárult pénteki vívása nyomán. A bónuszvívásban hat pluszpontot szerzett, majd a 200 méteres úszásban 2:08.10 perccel a hatodik időt érte el, összesítésben pedig az élen állt. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futás végén az elsőtől mindössze négy másodperccel lemaradva hetedikként ért célba.

Az élen Bőhm végzett, aki 19 nyert és 16 vesztett asszóval nyolcadik volt a nap elején, majd a bónuszban négy pluszpontot szerzett, úszásban pedig a negyedik leggyorsabbnak bizonyult 2:04.70-nel. A kombinált számot harmadikként kezdte meg onnan lépett előre az első helyre.

A B-ben Bereczki 22/13-as vívással harmadik, a júliusi világbajnokságon egyéniben bronzérmes Szép pedig 19/16-tal hetedik volt a versenynap elején. A bónuszvívásban egyikük sem szerzett pontot, majd úszásban Bereczki 2:06.65 perccel a második, Szép 2:10.16-tal az ötödik időt érte el csoportjában. Előbbi az élen, utóbbi a hetedik helyen állt a záró szám előtt, végül elsőként, illetve harmadikként fejezték be a napot.

Szép Balázs harmadikként zárta a selejtezőt (Fotó: Dömötör Csaba)
Szép Balázs harmadikként zárta a selejtezőt (Fotó: Dömötör Csaba)

Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek megismételte egy nappal korábbi értékelését, mely szerint a jól sikerült pénteki körvívással mind a négy hazai versenyző megteremtette magának az esélyt arra, hogy dobogón végezzen és a csapatnak is nagyon jók így a kilátásai. A pénteki elődöntő utolsó szakaszát elemezve elmondta, hogy Demeter az utolsó lövészetét elrontotta, ezért nem tartalékolhatott, míg Bőhm kiegyensúlyozott, jó versenyzéssel jutott tovább.

„Bereczki nagyon jól lőtt és futott, ezért az utolsó körét teljesen lazára vehette, Szép Balázs viszont valószínűleg a hideg miatt lövészetben többet hibázott a megszokottnál. Így bár az utolsó körben másodikként jött ki a lőállásból, szorosan ott voltak a többiek a nyomában, így ő nem tartalékolhatott annyit, mint egyébként” – mondta.

A szombati versenyt a hideg mellett hol élénk szél, hol eső nehezítette.

Szép, Demeter és Bőhm az idei vb-n csapatban ezüstérmes volt.

Vasárnap a férfiaké előtt a nők döntőjét rendezik, abban is lesz négy magyar résztvevő: Gulyás Michelle, Simona Sarolta, Guzi Blanka és Barta Luca.

Legfrissebb hírek

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

Egyéb egyéni
2026.04.29. 21:30

Népsport: Vöri semmit sem csinált félig

Népsport
2026.04.21. 10:54

Öttusa: Koleszár Mihály továbbra is megmutatná, érdemes vele számolni

Egyéb egyéni
2026.04.17. 10:00

Guzi Blanka: Újra felépítettem magam, ez a legnagyobb kincs

Egyéb egyéni
2026.04.15. 11:40

Belák János: Guzi és Koleszár kiváló formaidőzítéssel kezdte el az idényt

Egyéb egyéni
2026.04.14. 12:10

Öttusa: Koleszár Mihály bronzérmet szerzett a kairói vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.04.12. 17:26

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
2026.04.12. 12:32

Öttusa: Szép Balázs és Tárkányi Zsombor is döntős a kairói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.04.11. 19:33
Ezek is érdekelhetik