Evezős-vb: ezüstérmes a Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.09.23. 15:20
null
Szabó Bence (balra) és Furkó Kálmán nagy hajrával lettek másodikak (Fotó: MTI)
A Szabó Bence, Furkó Kálmán könnyűsúlyú kettes ezüstérmet nyert pénteken az evezősök racicei világbajnokságán – írta az MTI.

Szabó betegsége miatt a páros nem a legjobb előjelekkel utazott a vb-re, ahol az olimpiai programban nem szereplő szám hétfői pályaosztó futamában 6:53.70 perces eredménnyel a negyedik helyen zárt, török, olasz és cseh riválisa mögött, de az egyiptomi és az amerikai előtt.

A vb hatodik versenynapján a magyar hajó az A döntőben a kettes pályára kapott besorolást. A rajt után az amerikaiak és a csehek ragadtak be, a másik négy hajó közel együtt haladt. Az olaszok aztán nem sokat taktikáztak, az élre törtek, velük az egyiptomiak próbálták tartani a tempót. Ötszáz méterhez a magyar hajó negyedikként érkezett, ezerhez érve viszont visszacsúszott egyet, mert közben felzárkóztak a mezőnybe a csehek is.

Miközben az olaszok magabiztosan haladtak elöl, mögöttük a cseh és az egyiptomi kettes a második, a magyar és a török pedig a negyedik helyért meccselt egymással. Ötszáz méterrel a cél előtt a magyarok már lerázták magukról a törököket, és tízméteres különbséggel ott mentek szorosan az egyiptomiak mögött. Utóbbiakat aztán hamar lehagyták, majd Szabóék nagy hajrával bedarálták a cseheket is, akik az utolsó szakaszon képtelenek voltak újítani, és visszaverni a magyarok akcióját.

A magyar egység idén Münchenben megvédte Európa-bajnoki címét. Akkor két riválisukat előzték meg Furkóék, csakúgy, mint egy évvel korábban az olaszországi Varesében rendezett kontinensbajnokságon.

EVEZŐS-VB, RACICE
FÉRFI KÖNNYŰSÚLYÚ KETTES

1. Alessandro Durante, Giovanni Ficarra (Olaszország) 6:47.69 perc
2. Furkó Kálmán, Szabó Bence (Magyarország) 6:51.49
3. Jiri Kopac, Milan Viktora (Csehország) 6:51.64

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik