Birkózó-vb: Vitek és Szél tussal győzött, Kecskeméti technikai tussal kikapott

2022.09.12. 12:53
null
Vitek Dáriusz és Szél Anna is legyőzte dél-koreai ellenfelét (Fotó: Árvai Károly)
A kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szereplő Vitek Dáriusz, valamint a nők 62 kilós kategóriájában érdekelt Szél Anna egyaránt dél-koreai rivális elleni tusgyőzelemmel mutatkozott be hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melyen Kecskeméti Krisztián (60 kg) technikai tussal elveszítette második mérkőzését – írja az MTI.

A tavaszi budapesti Európa-bajnokságon bronzérmes Vitek egyértelmű esélyesként lépett szőnyegre Kim Min Szok ellen és a magyar nehézsúlyúnak kiváló birkózással sikerült érvényesíteni a papírformát.

Az első másfél perc meddő állóharcát követően az ázsiai sportolót küldték le (1:0) a bírók, s ugyan Vitek parterhelyzetből nem tudott akciót végrehajtani, de állásból még a szünet előtt megvillant és rogyasztásból négy pontért megdobta ellenfelét (5:0). Előnye ezzel megnyugtatóvá vált, a második menetben pedig ennek őrzésére törekedett, majd amikor alig egy perccel a vége előtt riválisa indított, szépen megkontrázta a támadást és tusba szorította Kim Min Szokot, így bejutott a nyolcaddöntőbe.

Vitek meccse után egyszerre szólították szőnyegre Szél Annát és Kecskeméti Krisztiánt. Előbbi a szintén dél-koreai Li Han Bittel csapott össze a nyolcaddöntőért és egészen remek teljesítménnyel jutott tovább. A meccs elején az ázsiai birkózó igyekezett akciót kezdeményezni, ám Szél jól védekezett, sőt, egy perccel a kezdés után egy szép visszafogásból bebillentette ellenfelét és 2:0-s előnybe került.

A szünetig Li folyamatosan támadott, ám riválisa jó érzékkel hatástalanította indításait, majd a szünet után gyorsan Szél Anna támadt lábra és nemcsak levitte ellenfelét (4:0), hanem tusba is szorította, így alig négy perc alatt megnyerte bemutatkozó találkozóját.

Szél sikere pillanatában Kecskeméti már nem volt szőnyegen, mivel addigra az első kiemelt, kétszeres vb-ezüstérmes kirgiz Zsolaman Sarsenbekov technikai tussal legyőzte őt.

A Cegléd-KIMBA 23 éves sportolója a 32 között szép sikerrel kezdett, a folytatásban azonban nem volt esélye. Sarsenbekov fél perc után egy csípődobással a hátára vágta (0:4), majd egy perccel később újabb négypontos akciót mutatott be rajta és 8:0-val lezárta az összecsapást.

Kecskeméti számára még nem feltétlenül ért véget a vb, a keddi vigaszágra kerülésre még van esélye, amihez az kell, hogy a kirgiz klasszis bejusson a fináléba.

Legfrissebb hírek

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
20 órája

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24