Birkózó-vb: Ligeti kikapott olimpiai bajnok ellenfelétől

2022.09.15. 14:37
null
Ligeti Dániel kikapott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Taha Akgültől (Fotó: Földi Imre)
A tavasszal Európa-bajnoki bronzérmet szerző Ligeti Dániel a papírformának megfelelően kikapott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok török Taha Akgültől a belgrádi birkózó-világbajnokság csütörtöki versenynapján, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat – írja az MTI.

A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti a budapesti Eb után combsérülés miatt két hónapot kihagyott, a vb nyitómeccsén ennek ellenére kiválóan teljesített és könnyedén verte a japán Jamamoto Taikit. A folytatás viszont korántsem ígérkezett ilyen egyszerűnek a törökök legendás nehézsúlyúja ellen.

Ligeti Dániel a Nemzeti Sportnak
„A budapesti Európa-bajnokságon szintén birkóztunk egymással, ott is erősnek éreztem, de most még stabilabb volt. Az idén már harmadik alkalommal találkozom vele, sajnálom, hogy ez ilyen gyakori – habár az Eb-n azért tennem kellett azért, hogy egyáltalán szőnyegre léphessek ellene az elődöntőben. A terv most az volt, hogy pontban végig közel maradok hozzá, és az utolsó fél percet meghúzva megpróbálok fordítani. Sajnálom, hogy nem jött össze, remélem, bejut a döntőbe, s akkor pénteken a vigaszágon folytathatom a versenyt” – mondta a Nemzeti Sportnak Ligeti Dániel. (K. B.)

Már a meccs elején látszott, hogy a tavasszal Budapesten nyolcadik Eb-címét begyűjtő Akgül nagyon jó erőben van. Egyértelműen fölényben volt Ligetivel szemben, aki az első percben többször próbálta megkontrázni riválisa indításait, ám Akgül kétszer is ki tudta őt léptetni. A folytatásban is a török irányított, Ligeti nem tudta megingatni őt, és a harmadik percben egy kétpontos akcióval 4:0-ra nőtt az előnye.

A második menetben meddő állóharc folyt a szőnyegen. Ligeti Dániel a hajrában próbált igazán energikusan támadni, de nem lepte meg Akgült, az eredmény pedig nem változott.

A nap másik három magyarja, Püspöki Patrik (86 kg), Antal Dániel (70 kg) és Vida Csaba (79 kg) egyaránt veszített az első körben, majd – legyőzőjük veresége után – kiesett.

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
8 órája

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
Tegnap, 9:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik