Vitorlázás: pénteken rajtol a 420-as világbajnokság Alsóörsön

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2022.08.04. 13:03
null
A hajrájához érkezett a felkészülés a vitorlázók 420-as világbajnokságára
A hajrájához érkezett a felkészülés a vitorlázók 420-as világbajnokságára, amelyet augusztus 5. és 13. között tartanak meg Alsóörsön 21 ország több mint 240 párosának részvételével.


A csapatok több mint fele az utóbbi napokban már a helyszínen tartózkodik, ahol lázasan zajlanak az előkészületek: a Balatoni Yacht Club alsóörsi bázisán kényelmes és elegáns „otthonra” találtak a világ vezető ifjúsági hajóosztálya, a 420-as mezőny tagjai, akik az utóbbi napokban jó szélben tudtak edzeni a Balatonon.

Jó néhány csapatot még várnak a szervezők, péntekre azonban már teljes lesz a mezőny – a megnyitóünnepséggel (a nemzetek bevonulásával) ugyanis akkor veszi kezdetét a világbajnokság, amelynek versenyfutamai hétfőn kezdődnek.

A népes és nagyon rangos mezőnyben ott lesz a 420-as osztály krémje, gyakorlatilag az összes ifjúsági világbajnoki érmes: elég, ha csak az amerikai Freddie Parking, Asher Beck, az izraeli Roy Levi, Ariel Gal vagy éppen a horvát Ema Samarzija, Leon Scheidl kettőst említjük. A junior mezőnyben is leadta a nevezését a portugáliai Európa-bajnokság összes érmese: a spanyol Ian Clive Walker, Finnn Dicke, a szintén spanyol Marc Mesquida, Ramon Jaume és az olasz Alessio Castellan, Jan Bassi páros.

A hölgyek küzdelme ugyancsak kiélezettnek ígérkezik – itt a spanyol Maria Perello, Marta Cardona, illetve az olasz Camilla Michelini, Margherita Bonifaccio párosok késhegyre menő csatájára számíthatunk, amelybe beleszólhatnak még néhányan.

A versenyzők tehát készen állnak arra, hogy összemérjék vitorlázó-tudásukat, további jó hír a hazai szurkolók és a sportág kedvelői számára, hogy 20 magyar páros is bizonyíthat – ők bízhatnak a hazai pálya ismeretében.

A fentiek alapján talán már nyilvánvaló: minden adott ahhoz, hogy jó versenyfutamokat láthassunk hétfőtől, s hogy a hazánk egyik legaktívabb és legeredményesebb utánpótlás-nevelő bázisaként ismert Balatoni Yacht Club izgalmas világbajnokságot rendezhessen az alapításának 750. évfordulóját idén ünneplő Alsóörsön.

Legfrissebb hírek

Több mint másfél ezren vettek részt az Öbölátúszáson

Úszás
2025.06.14. 14:53

Megdőlhet a részvételi rekord a Balaton második legnagyobb többnapos vitorlásversenyén

Egyéb egyéni
2025.06.12. 17:38

Élő közvetítés, GPS-nyomkövetés és izgalmas parti programok: ilyen lesz az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj

Egyéb egyéni
2025.06.06. 09:34

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

Indul a visszaszámlálás, hamarosan rajtol a Kékszalag

Egyéb egyéni
2025.06.04. 13:32

Már most több mint kétezren jelentkeztek a Balaton-átevezésre

Kajak-kenu
2025.06.04. 13:11

A Raiffeisen Fifty-Fifty győzelmével kezdődött meg a 90. balatoni vitorlásszezon

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:20

Vitorlázás: szerdán sem tudtak futamot rendezni az ILCA-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.14. 12:43
Ezek is érdekelhetik