Létesítmény: átadták az új balatonfüredi kikötőt

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 21:36
null
Az új balatonfüredi kikötő (Fotó: Nagy Lajos/Veszprém Megyei Napló)
Címkék
Ünnepélyes keretek között megnyílt a Balaton legújabb kikötője, a Kékszalag Port, amely a Magyar Vitorlásszövetség, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a balatonfüredi önkormányzat beruházásában valósult meg.

Bóka István polgármester örömét fejezte ki, hogy ismét egy magas minőséget biztosító komplexummal lett gazdagabb a város.

„Az elmúlt időszak beruházásainak eredménye már most kézzelfogható. A komplex projekt keretében elkészült a Balaton első ötcsillagos szállodája a LUA Resort, megújul városunkban a Füred Camping több ütemben, és őszre elkészül a területen az egyedülálló konferenciaközpont is. A Kékszalag Port pedig Balatonfüred fontos megállópontja, mely erősíti elköteleződésünket a szabadidősportok, ezen belül is a vízi sportok iránt” – fogalmazott a szervezők közleményében.

Gerendy Zoltán, a vitorlásszövetség elnöke köszöntőjében kiemelte, a Kékszalag Port megnyitásával új korszak kezdődött a hazai vitorlázásban, és jelentős minőségi szintet lépett maga a sportszakmai szervezet is, hiszen új otthonra lelt.

„Ez nem csupán egy kikötő, hanem találkozópontja a hazai vitorlázásnak. A Kékszalag Port kapuja a vitorlástársadalom előtt nyitva áll, itt otthonra lel a szabadidős túravitorlázó családoktól egészen az olimpikonjainkig mindenki, aki a szél és a Balaton szerelmese. A Magyar Vitorlásszövetség, és talán bátran mondhatom a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nevében is, hogy ez egy hatalmas lehetőség, ugyanis még többekkel ismertethetjük és szerettethetjük meg sportágainkat” – mondta.

Holczhauser András, a helyi szabadidőközpont ügyvezetője, a Kékszalag Port vezetője kiemelte: ez a létesítmény büszkélkedhet a környező marinák közül a legtöbb vendéghellyel. Hozzátette: a teljes beruházás szeptemberre készül el, akkorra épül fel a parti létesítmény.

A Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ mintegy 2.1 milliárd összegű támogatással valósul meg. A kikötő mintegy 140 vitorláshajónak és 40-50 kézi hajtású vízisporteszköznek biztosít helyet.

Legfrissebb hírek

Veszprém és a Bakony–Balaton régió viselheti az Európa Sportrégiója 2026 címet – hivatalos

Egyéb egyéni
21 órája

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

Úszás
Tegnap, 10:38

A zsűrinek tetszett, amit látott – Veszprém továbbra is versenyben az Európa Sportrégiója címért

Egyéb egyéni
2025.07.17. 19:58

A Polgári Mulató kitelepül a Balaton déli partjára – Kassai Lajosékkal

Egyéb egyéni
2025.07.15. 06:29

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
2025.07.12. 20:37

Akár új gyorsasági rekord is összejöhet a Kékszalagon

Egyéb egyéni
2025.07.09. 18:20

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
2025.07.09. 17:08

Tört-zúzott és átszabta a Kékszalag mezőnyét a vihar

Egyéb egyéni
2025.07.08. 21:23
Ezek is érdekelhetik