Gyász: elhunyt a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség volt elnöke

2022.07.18. 21:20
null
Ottavio Cinquanta (Fotó: AFP)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Ottavio Cinquanta, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) korábbi elnöke.

A NOB hétfői közleményében emlékeztetett, hogy az olasz sportvezető 1994-ben lett az ISU elnöke – egészen 2016-ig maradt posztján –, és 1996-ban lett tagja az olimpiai bizottságnak.

Ottavio Cinquanta – aki fiatal korában gyorskorcsolyázó volt, de megpróbálkozott a jégkoronggal és az atlétikával is – az ISU-ban az élen járt, hogy például a rövidpályás gyorskorcsolya bekerüljön az ötkarikás programba, és a műkorcsolya pontozását is megreformálta.

Hazájában a jégsport szövetségben több munkakörben is dolgozott. A NOB-ban végrehajtó bizottsági tag és a téli sportágakat tömörítő szervezet képviselője is volt.

„Ottavio Cinquanta nagy odaadással és mély tudással vezette az ISU-t, és annak minden szakágát. Nagy tekintélyű vezetővé vált, nem csak az ISU-n belül, hanem az összes téli sportszövetség között is. Számomra mindig megbízható barát volt, a tanácsai mindig őszinték voltak” – fogalmazott Thomas Bach elnök a NOB levelében.

Cinquanta emléke előtt tisztelegve a lausanne-i Olimpiai Házban három napra félárbocra eresztik az ötkarikás lobogót.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Bajnoknő az időablakban – Csillag Péter publicisztikája

Téli sportok
2026.06.23. 23:13

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31
Ezek is érdekelhetik