Csupasport: hét évet várt a győzelemre, de megérte

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 19:34
Címkék
Kívés Bendegúz Spartan-versenyző a csehországi Litovelben előbb harmadik lett Sprint Elitben, majd másnap eddigi legjobb eredményét elérve győzött Super Elitben.

Sokat kellett várni rá. Kívés Bendegúz hét év kemény munka után életében először győzött Spartan Race versenyen Super távon, Elit kategóriában. A sportoló a csehországi Litovelben győzött, ráadásul Sprint távon Elitben is nagyszerű eredményt ért el, harmadik lett.

„Hétévnyi kemény munka előzte meg ezt a sikert – mondta a Csupasportnak Kívés Bendegúz. – Kétezertizenötben az első ilyen jellegű versenyemen rögtön második lettem, ám azóta sem sikerült nyernem. Azóta várok a győzelemre, többször voltam már a közelében, sok második és harmadik helyezésem volt, de először nyertem aranyérmet Super Elitben.”

Oldalunkon ezen kívül jobban megismerhetik Cseke Lillát a vele készült nagyinterjún keresztül, és utánajártunk a Mount Everest máig megoldatlan, százéves rejtélyének.

Legfrissebb hírek

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik