Cselgáncs: Nerpel és Vég nyert, Sipőcz búcsúzott a budapesti Grand Slamen

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.10. 13:48
null
Vég Zsombor belga és német ellenfeleit legyőzve negyeddöntős Budapesten (Fotó: Dömötör Csaba)<br />
Nerpel Gergely és Vég Zsombor győzelemmel kezdett, Sipőcz Richárd viszont kiesett a budapesti cselgáncs Grand Slam-viadalon, amely az olimpiai kvalifikáció első európai állomása.

A vasárnapi zárónapra három magyar maradt a Papp László Sportarénában, közülük a 90 kilogrammos Nerpel egy kis belső horogdobásra kapott ipponnal intézte el az észt Klen Kristofer Kaljulaidot, és bejutott a nyolcaddöntőbe.

A 100 kilós Vég nagy skalpot gyűjtött be a 32 között, ugyanis egy belső combdobásra ítélt vazaarival legyőzte a belga Toma Nikiforovot, aki világbajnoki ezüst- és bronzérmes, valamint kétszeres Európa-bajnok. A folytatásban a ceglédi dzsúdós a német Daniel Herbsttel csapott össze, a rendes mérkőzésidő nem hozott értékelt akciót, a hosszabbításból pedig 40 másodperc pergett le, amikor Vég az első meccséhez hasonlóan belső combdobással vetett véget a küzdelemnek, és bekerült a negyeddöntőbe.

Kevesebb szerencsével járt ugyanakkor a nehézsúlyú (+100 kg) Sipőcz Richárd, aki az oroszból egyesült arab emírségekbelivé lett Magomedomar Magomedomarovval szállt szembe. A hajrában a rivális egy támasztott csípődobást hajtott végre a magyarok hatszoros korosztályos Európa-bajnokán, és vazaarival nyert.

A második budapesti GS-en 61 ország 406 versenyzője szerepel.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik