Ökölvívás: az olimpiai bajnok illegálisan hagyhatta el Kubát

MTI/R. P.MTI/R. P.
2022.06.29. 10:06
null
Andy Cruz (Fotó: AFP)
A Kubai Ökölvívó-szövetség értesítést kapott, hogy az olimpiai és világbajnok Andy Cruz megpróbálta illegálisan elhagyni hazáját.

 

„A súlyos fegyelmezetlenséget megvizsgáljuk, és döntésünkről időben tájékoztatást adunk” – közölte kedden a szövetség.

A 26 esztendős Cruz reakciója egyelőre nem ismert.

A közleményben azt is jelezték, hogy a tavalyi tokiói olimpián 63 kilogrammban aranyérmes Cruz a múlt héten nem vett részt az országos bajnokságon, előtte pedig kihagyta az edzéseket.

A szövetség jelentése szerint a háromszoros világbajnokot nem választották be a legjobb hazai versenyzőkből álló első profi csapatba, a Kubai Szelídítőkbe (Domadores de Cuba). A klub idén több nemzetközi viadalon is részt vesz, miután szerződést kötött a mexikói Golden Ring Promotions céggel.
A kubai vezetés áprilisban jelentette be, hogy a csúcsbokszolóik a klub kötelékében csatlakozhatnak a hivatásos mezőnyhöz. Fidel Castro egykori kubai elnök még 1959-ben tiltotta be a profi sportot az országban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik