Birkózó Eb: Lévai Tamás is negyeddöntős, Érsek kikapott

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 14:35
null
Lévai Tamás is negyeddöntőbe jutott (Fotó: Árvai Károly)
Fritsch Róbert és Váncza István után a kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Tamás is bejutott a negyeddöntőbe, Érsek Róbert (97 kg) viszont kikapott a 16 között a BOK-csarnokban zajló budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

 

A tavaly U23-as világbajnoki címet szerző, felnőtt-vb-n ötödik Lévai Tamás a görög Georgiosz Prevolarakisz ellen kezdett, aki kiváló bemelegítőpartnernek bizonyult.

A BHSE sportolója az első pillanattól uralta a találkozót, melyen egy gyönyörű bebújás után ledöntötte a görögöt, mögé ment és emelés után dobott, de az akcióit törölték, mert combbal gáncsolta riválisát. Ez a közjáték némileg talán megzavarta Lévait, aki egy perccel később ellenfele intése (1:0) után lentről próbálkozhatott, ám hibázott és Prevolarakisz fel tudott állni.

Lévai a szünetben így nem volt igazán kedvező helyzetben, ám a folytatásban nem engedte visszainteni magát, sőt, gyorsan kapaszkodásból leborította vetélytársát (3:0), majd a menet közepén Prevolarakisz újabb intését (4:0) követően lentről gyorsan két akcióval (8:0) lezárta a meccset.

Utolsóként a vállműtéten áteső Szőke Alex helyén csapatba kerülő Érsek Róbert lépett szőnyegre a BOK-csarnokban.

A BHSE 97 kilós kötöttfogásújának a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kiril Milov volt a riválisa a nyolcaddöntőben, melynek első menetében gyakorlatilag nem történt érdemi esemény. Milovot intették (1:0), de Érsek lentről nem tudott mit kezdeni vele. A második három percet a bolgár klasszis lényegesen aktívabban és elszántabban kezdte, gyors kiléptetéssel egyenlített, majd egy perc után fejlefogásból eldobta Érseket (5:1), újabb perc elteltével pedig rogyasztás után nagy ívű csípődobással (10–1) technikai tust ért el.

Érsek így már csak a vigaszági folytatásban bízhat, amihez Milovnak döntőbe kell jutnia.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
18 órája

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
2026.02.03. 17:41

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
2026.01.12. 08:58

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02
Ezek is érdekelhetik