Csupasport: „Sokkolt, hogy Schwarzenegger tudta a nevem”

I. SZ.I. SZ.
2022.03.21. 18:40
Címkék
Tavalyi 8. helyezése után idén 6. lett a világ második legrangosabb testépítőversenyén, az Arnold Classicon Molnár Péter magyar bodybuilder, akit a viadal névadója kézrázással biztatott a színfalak mögött.

„Közvetlenül a verseny előtt odalépett hozzám a backstage-ben, kezet fogott velem, és azt mondta: »Sok szerencsét, Péter!« – mesélte a Csupasportnak Molnár Péter, aki hatodik lett a classic physique kategóriában a március elején rendezett Arnold Classic Ohión. – Teljesen sokkolt, hogy tudta a nevem. Harmincnégy éve rendeznek Arnold Classicot, és büszke vagyok, hogy a tavalyi esemény után – első magyarként – idén is meghívtak.”„Közvetlenül a verseny előtt odalépett hozzám a backstage-ben, kezet fogott velem, és azt mondta: »Sok szerencsét, Péter!« – mesélte a Csupasportnak Molnár Péter, aki hatodik lett a classic physique kategóriában a március elején rendezett Arnold Classic Ohión. – Teljesen sokkolt, hogy tudta a nevem. Harmincnégy éve rendeznek Arnold Classicot, és büszke vagyok, hogy a tavalyi esemény után – első magyarként – idén is meghívtak.”

A Molnár Péterrel készült interjút ide kattintva olvashatja el.

A szabadidősport-oldalon olvashat Vincze András kollégánk különleges kihívásának első napjáról is. 31 napon keresztül minden nap eggyel több kilométert fut, így jut el egytől a 31-ig, és jön ki az összesen 496 kilométer – a napi etapról rendszeresen beszámol majd.

 

Legfrissebb hírek

Győzött a Szőlőskörön, biztató a forma, célkeresztben az Ub

Csupasport
2026.10.25. 09:31

Két Európa-bajnoki cím és négy magyar érem a kutyás terepsport Eb-n

Csupasport
2026.10.22. 11:59

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22

Újabb magyar siker a búvárúszó-vb-n – Korok Fatima bronzérmes

Csupasport
2026.10.04. 13:10