Asztalitenisz: Szudi Ádám egyesben elbúcsúzott Szingapúrban

Vágólapra másolva!
2022.03.08. 14:38
null
Szudi Ádám ezúttal csak megszorítani tudta dél-koreai ellenfelét (Fotó: WTT)
Szudi Ádám négy játszmában kikapott a szingapúri Grand Smash-verseny selejtezőjének második fordulójában, a kvalifikációban még versenyben lévő Majoros Bence és Hartbrich Leonie szerdán áll asztalhoz.

Azok után, hogy Ecseki Nándor kiesett, míg Szudi Ádám és Majoros Bence sikerrel vette a Szingapúrban zajló Grand Smash-verseny selejtezőjének első fordulóját, a helyi idő szerinti esti programban Szudit már a második körben szólították asztalhoz. Ellenfele a világranglista-59. dél-koreai Lim Dzsong Hun volt, s mivel Szudit ugyanebben a rangsorban a 111. helyen jegyzik, az esélyek egyértelműen a 25 éves, európai ütőfogással játszó balkezes ázsiai játékos mellett szóltak. Ennek ellenére a háromszoros egyéni magyar bajnok remekül tartotta magát, az első játszmát sikerült megnyernie, s a folytatásban sem adta ingyen a pontokat, a dél-koreai csak nagy küzdelemben tudott nyerni négy szettben.

A kvalifikáció második fordulójában Majoros szerdán a német Ricardo Walther (94.) ellen áll asztalhoz, s ugyancsak holnap a nőknél Hartbrich Leonie (174.) ellenfele a nigériai Olofunke Oshonaike (170.) lesz. Ami pedig Szudi Ádámot illeti, rá vár még fontos feladat Szingapúrban, ugyanis az Ecseki Nándorral alkotott, hatodik helyen kiemelt párosuk a pénteken rajtoló főtáblás küzdelmek során mutatkozik be.

ASZTALITENISZ, GRAND SMASH, SZINGAPÚR
FÉRFI EGYES, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Lim Dzsong Hun (dél-koreai)–Szudi Ádám 3:1 (–13, 7, 5, 9)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik