Asztalitenisz: Bálint Bernadett párosban is búcsúzott Dohában

SZ. M.SZ. M.
2022.03.20. 10:26
null
Bálint Bernadett az egyes után párosban sem jutott fel a dohai főtáblára (Fotó: WTT)
A Bálint Bernadett, Vivien Scholz női páros három játszmában kikapott a selejtező második körében, ezzel az utolsó, még versenyben lévő magyar játékos számára is befejeződött a WTT-sorozat dohai conternder-versenye.

A mieink számára pechesen alakult a WTT-sorozat negyedik kategóriás, contender-versenye: a pozitív vírustesztet produkáló Lakatos Tamás karanténba került, egyesben, valamint az argentin Horacio Cifuentesszel az oldalán egy megnyert meccs után párosban is vissza kellett lépnie a tornától, a másik magyar indulónak, Bálint Bernadettnek pedig nem sikerült kvalifikálnia magát a főtáblára. Egyesben még szombaton kapott ki öt játszmában az indiai Archana Girish Kamathtól, a ma délelőtti programban pedig hasonlóan járt párosban. Igaz, a luxemburgi Vivien Scholzcal alkotott alkalmi kettőse árnyaltan fogalmazva sem számított esélyesnek a páros-világranglistán 50. helyen jegyzett francia Pauline Chasselin, Prithika Pavede duóval szemben, s egy szoros, valamint két simább szett végén beigazolódott a papírforma.

A hétfőn kezdődő főtáblás küzdelmek tehát magyar asztaliteniszező nélkül zajlanak majd Dohában, ám a mieink csak néhány napig pihennek: péntektől ugyancsak a katari főváros ad otthont a WTT-sorozat harmadik kategóriás star contender-versenyének, amelyen Majoros Bence, Ecseki Nándor, András Csaba, Póta Georgina, Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Bálint Bernadett is asztalhoz áll.

ASZTALITENISZ, WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER) DOHA
NŐI PÁROS,
SELEJTEZŐ. 2. FORDULÓ
Chasselin, Pavede (francia)–Bálint Bernadett, Vivien Scholz (magyar, luxemburgi) 3:0 (12, 7, 8)

Legfrissebb hírek

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
10 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13