Asztalitenisz: a Nagyváradi, Imre páros előbb szerencsével, majd bravúrral jutott tovább

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 16:52
null
A Nagyváradi Mercédesz, Imre Leila kettős élt a lehetőséggel és már a legjobb nyolc között van (Fotó: WTT)
A mieink mindhárom páros számban versenyben vannak az asztalitenisz WTT-sorozat Maszkatban zajló 4. kategóriás versenyén, a Nagyváradi Mercédesz, Imre Leila duó a selejtezőből szerencsés vesztesként továbbjutva a főtáblán kiejtette a második kiemelt indiai kettőst.


Párosaink eddig kifejezetten jól teljesítenek az ománi fővárosban, a WTT-verseny főtábláján, még úgy is, hogy a harmadik helyen kiemelt Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős veresége fájdalmas veszteségnek tekinthető, s kiesett Lakatos Tamás is az argentin Horacio Cifuentes oldalán. Ugyanebben a számban Majoros Bence és a dán Anders Lind viszont összeszokott párosként egyre jobb eredményeket ér el, most éppen a selejtezőből indulva már a legjobb nyolc között van. A főtábla első körében az angol Tom Jarvis, Samuel Walker duó nem ígérkezett könnyű feladatnak, Majorosék azonban úgy nyertek négy játszmában, hogy igazán nagy izgalmakat nem is kellett átélniük. A negyeddöntővel természetesen nem csak a tét, a kihívás is nő, a Cedric Nuytinck, Jakub Dyjas belga, lengyel kooperáció jóval rázósabb akadálynak ígérkezik.

A nőknél a Nagyváradi Mercédesz, Imre Leila egység a selejtező utolsó fordulójában kikapott a kínai Csang Zsuj, Kuaj Man párostól, de szerencsés vesztesként így is felkerült a főtáblára, ahol nagy bravúrral, három szettben legyőzte a második kiemelt indiai Archana Girish Kamath, Manika Batra kettőst, így jogot szerzett arra, hogy a négy közé jutásért – Fortuna különleges meglepetéseként – újra megmérkőzzön a kínai párossal...

Imre Leila egyébként Ecseki Nándorral vegyes párosban is versenyben van még, igaz, ehhez nem volt szükség bravúrra, a tajvani duó ugyanis visszalépett a nyolcaddöntőtől. Egyesben viszont már csak Majoros Bence volt érdekelt a főtábla első napján, pechére azonban kínai vetélytársat kapott, így számára ez az összecsapás jelentette a végállomást.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), MASZKAT
Férfiak. Egyes. A 16 közé jutásért:
Hsziang Peng (kínai)–Majoros Bence 3:1 (13, –9, 4, 8)
Páros. Nyolcaddöntő:
Movileanu, Ionescu (román)–Ecseki Nándor, Szudi Ádám 3:0 (9, 5, 11)
Majoros, Lind (magyar, dán)–Jarvis, Walker (angol) 3:1 (7, 7, –8, 7)
Nuytinck, Dyjas (belga, lengyel)–Lakatos Tamás, Cifuentes (magyar, argentin) 3:1 (9, –10, 9, 5)
Nők. Páros. Nyolcaddöntő:
Imre Leila, Nagyváradi Mercédesz–Kamath, Batra (indiai) 3:0 (7, 9, 6)
Vegyes páros. Nyolcaddöntő:
Ecseki, Imre–Chew Zhe Yu, Zeng Jian (szingapúri) 3:0 j.n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik