Asztalitenisz: harmadik kiemelt az Ecseki, Szudi páros

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 16:29
null
Az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős jó pozícióból várja a főtábla szerdai rajtját (Fotó: Dömötör Csaba)
Az asztalitenisz WTT-sorozat maszkati állomásán férfi és női egyesben a mieink nem jutottak túl a selejtezőn, de négy számban még így is versenyben vagyunk.

 

A következő hetekben a legmagasabb fordulatra kapcsol az asztaliteniszezők WTT-sorozata, hiszen egymást követik a különböző kategóriájú versenyek Ázsiában. Az elsőnek Omán fővárosa, Maszkat ad otthont, ahol a selejtezőkkel már meg is kezdődtek a küzdelmek.

Férfi egyesben a Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Lakatos Tamás hármasból utóbbi volt a legtovább versenyben, ő a kvalifikáció harmadik körében a világranglistán nála 44 hellyel előrébb, 115.-nek jegyzett francia Alexandre Cassintől kapott ki. Női egyesben sem sikerült jobban a selejtező, Nagyváradi Mercédesz és Imre Leila mindjárt az első fordulóban kiesett.

A férfi párosoknál a már megszokottnak tekinthető, s a selejtező első körében magabiztos győzelmet arató Majoros Bence, Anders Lind kettős viszont még áll, a keddi folytatásban az Angles, Martinko francia, cseh kooperáció következik, míg a nőknél kedden bemutatkozó Imre Leila, Nagyváradi Mercédesz duóra nehezebb feladat vár, ugyanis a kínai Csang Zsuj, Kuaj Man kettőst sodorta eléjük Fortuna.

Jó hír viszont, hogy a két párosunk eredményétől függetlenül biztosan lesz kire figyelni a szerdán rajtoló főtáblás küzdelmek során, ugyanis férfi egyesben Majorost, a férfi párosok között harmadiknak kiemelt Ecseki, Szudi kettőst, valamint az Ecseki, Imre vegyes párost is a legjobbak közé sorolták.

WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), MASZKAT
Férfiak
Egyes. Selejtező. 2. forduló

Aldmaisy (jordán)–Szudi Ádám 3:2 (–4, 9, 5, –3, 9)
Lakatos Tamás–Rolland (francia) 3:2 (–6, 12, 10, –10, 8)
De Nodrest (francia)–Ecseki Nándor 3:1 (6, 8, –9, 7)
3. forduló
Cassin (francia)–Lakatos 3:1 (6, –7, 6, 7)
Páros
Selejtező. 1. forduló

Majoros Bence, Lind (magyar, dán)–Aldmaisy, Abo Yaman (jordán) 3:0 (8, 6, 8)
Nők
Egyes. Selejtező. 1. forduló

Zhang (spanyol)–Nagyváradi Mercédesz 3:2 (9, 5, –14, –7, 4)
Fan Sze-csi (kínai)–Imre Leila 3:0 (6, 9, 5)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik