Gyász: szívelégtelenség miatt elhunyt az FTC 17 éves párbajtőrözője

2021.12.15. 10:09
null
Iskolájában így emlékeztek meg Debreczeni Ákosról (kkg.hu)
Gyászol a magyar vívósport. Tizenhét évesen, szívelégtelenség miatt váratlanul elhunyt Debreczeni Ákos, az FTC párbajtőrözője, aki alig több mint két hete még a juniorbajnokságon szerepelt.

„Az iskolai testnevelésórán lett rosszul Ákos, leállt a szíve, kórházba szállították, napokig küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni” – tájékoztatta a gyászhírt közlő Magyar Vívószövetséget Kovács Attila, aki éveken keresztül a mestere volt Debreczeni Ákosnak. A 17 éves vívó hat esztendeje valamennyi korosztályos viadal állandó résztevője volt, csapatban több helyezést is szerzett az OVSE-vel, az ősztől ferencvárosi színekben versenyzett.

A szövetség honlapja hozzátette, az FTC-s párbajtőrözők fontolgatták az országos bajnokságtól való visszalépést, ám végül úgy döntöttek, hogy azzal tisztelik meg leginkább Ákos emlékét, ha pástra lépnek a hétvégén.

„Múlt hét szerdán a pályán a játék, a mérkőzés, a küzdelem a győzelemért egy pillanat alatt átváltozott az életért folytatott küzdelemmé. Először három fantasztikusan bátor kollégám kezdte meg az újraélesztést, majd a mentők és a kórház orvosai folytatták az életmentést. És szombatig Ákos szervezete is küzdött az életéért. Sajnos nem sikerült. Ennyi az élet... a tanítványból, az osztálytársból, a barátból egy szempillantás alatt elillan. Hiábavaló volt minden küzdelem, reménykedés, az öröm a kezdeti jó híreknek. És mi, akik itt maradtunk, értetlenül állunk, hogyan történhetett ez meg” – búcsúzik a mindössze 17 évet élt vívótól iskolája, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatója, Szepesváry László.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Chuck Norris fekete öves harcművész és színész

Egyéb egyéni
14 órája

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
16 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
2026.03.19. 19:20

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Lapaj fent játszik tovább – Tóth Anita emlékezik Dávid Sándorra

Egyéb egyéni
2026.03.18. 11:17

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
2026.03.18. 08:16

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53
Ezek is érdekelhetik