Darts-vb: koronavírusos lett a 29. kiemelt, vissza kellett lépnie

M. D.M. D.
2021.12.27. 16:43
null
Vincent van der Voort nem folytathatja a világbajnokságot (Fotó: Getty Images)
Pozitív koronavírustesztje miatt Vincent van der Voort nem folytathatja a londoni PDC-dartsvilágbajnokságot; a 29. kiemelt holland játékos harmadik körös ellenfele, az angol James Wade így játék nélkül jutott be a legjobb 16 közé – derült ki a sportág első számú szervezetének friss híréből.

Vincent van der Voort és James Wade a hétfő esti program első mérkőzését vívta volna egymással, de a holland játékos megbetegedése miatt kettejük találkozója elmarad, a háromszoros vb-elődöntős angol versenyző játék nélkül továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

A brit szurkolók körében nagy népszerűségnek örvendő Van der Voort megfertőződése abból a szempontból is érdekes, mert a karácsonyt a hírek (és az alábbi fotó tanúsága) szerint honfitársával és jó barátjával, a háromszoros világbajnok Michael van Gerwennel – valamint a harmadik körből már továbbjutó Dirk van Duijvenbodéval – töltötte.

A világbajnokságon szereplő játékosok közül korábban Raymond van Barneveld is elkapta a koronavírust, de ő már a kiesése után adott pozitív tesztet.


A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Kim Huybrechts (belga, 32.)
Ross Smith (angol)–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) 3:4
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Gabriel Clemens (német, 25.)
Michael Smith (angol, 9.)–William O'Connor (ír) 4:2

James Wade (angol, 4.)–Vincent van der Voort (holland, 29.) – játék nélkül
Joe Cullen (angol, 13.)–Martijn Kleermaker (holland)
Florian Hempel (német)–Raymond Smith (ausztrál)
Steve Lennon (ír)–Mervyn King (angol, 21.)

Peter Wright (skót, 2.)–Damon Heta (ausztrál, 31.)
Ryan Searle (angol, 15.)–Danny Noppert (holland, 18.)
José de Sousa (portugál, 7.)–Alan Soutar (skót)
Nathan Aspinall (angol, 10.)–Callan Rydz (angol)

Michael van Gerwen (holland, 3.)–Chris Dobey (angol, 30.)
Dave Chisnall (angol, 14.)–Luke Humphries (angol, 19.)
Gary Anderson (skót, 6.)–Ian White (angol, 27.)
Rob Cross (angol, 11.)–Daryl Gurney (északír, 22.)

Legfrissebb hírek

Littler kétleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
2026.04.30. 23:54

Darts: Beau Greaves ismét történelmet írt, első nőként nyert PDC-versenyt

Egyéb egyéni
2026.04.27. 21:06

Darts: Van Gerwen a leggyengébb átlaggal esett ki a nyolc között, Price nyert Sindelfingenben

Egyéb egyéni
2026.04.19. 23:55

Darts: Magyart juttatunk a Modus Super Seriesbe! – Tekauer Norbert

Egyéb egyéni
2026.04.17. 18:42

Clayton legyőzte Littlert a darts PL rotterdami döntőjében

Egyéb egyéni
2026.04.16. 22:52

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
2026.04.10. 01:41

Két leget nyert s három 180-at dobott Kovács Patrik, de Ross Smith jutott tovább Münchenben

Egyéb egyéni
2026.04.05. 13:43

Négy 180 Kovács Patriktól, aki Cullen legyőzésével továbbjutott Münchenben

Egyéb egyéni
2026.04.04. 17:01
Ezek is érdekelhetik