Rg: kiválóságunk szerint jöhet a videobíró a tornasportban

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 13:30
null
Fráter Viktória (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Fráter Viktória 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben indult az olimpián ritmikus gimnasztikában, a sydneyi olimpiát követő visszavonulása óta segített birkózó Eb, torna-vb és egyéb sportesemények szervezésében, jelenleg az OSC RG SE elnöke, emellett a Nemzeti Sportügynökségnél és a 2024-es rg Eb, illetve a 2022-es Giro d'Italia hazai szervezőbizottságában is dolgozik. A Magyar Nemzetnek adott interjúban a múltról és a jelenről is beszélt.

A ritmikus gimnasztikát aggódva figyeli, szerinte lenne min javítani a sportágban.

„Nagy probléma, hogy Tokióban annyi óvás volt, mint amennyi korábban egyetlen olimpián vagy vb-n sem. Márpedig, ha nem egységes a pontozás, és a közönség nem érti, hogy mi történik, az nagyon rossz képet fest a ritmikus gimnasztikáról. Ha nem sikerül kitalálni, hogyan lehetne objektívabbá tenni a sportágat, annak hosszú távon könnyen az lehet a vége, hogy kihúznak bennünket az olimpiai programból”idézi a Magyar Nemzet Fráter Viktóriát, aki szerint indokolt lenne a videobíró bevezetése, a mai fejlett technológia révén mesterséges intelligencia segíthet a kivitelezés pontozásában.

Fráter versenyzőként a saját bőrén is tapasztalta a pontozás hátrányait.

„Az első olimpiámon, 1992-ben, Barcelonában a főbíró megváltoztatta a pontszámomat, lejjebb vitte; tizenöt évesen még viszonylag ismeretlen versenyző voltam, emiatt »fogták« a pontszámomat. Sydney-ben az első nap után a tizenhatodik helyen álltam, nagyon jó formában voltam, még előrébb is léphettem volna, de a második napon hiába csináltam megint két jó gyakorlatot, csak huszadik lettem. A rivális nemzeteknek volt pontozójuk, nekünk nem, azt hiszem, nem kell magyaráznom... Aki azonban pontozásos sportágra adja a fejét, az az ilyen estekbe kénytelen beletörődni” – mondta Fráter, aki beszélt az edzők kegyetlen módszereinek feltárásáról szóló hírekről, megemlítve olyan eseteket is, amelyeket a saját szemével látott, vagy a saját bőrén tapasztalt. Ezzel együtt összességében szép emlékeket őriz a karrierjéről.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

„Percekig csak sírni tudtunk, annyira örültünk” – Szabados Dóra a magyar ritmikus gimnasztika sporttörténelmi sikere után

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:27

Rg Eb: hatodik és nyolcadik hely a magyar együttes kéziszercsapattól

Egyéb egyéni
2025.06.08. 19:16

Ritmikus gimnasztika Eb: Sztilijana Nikolova triplázott a szerenkénti döntőkben

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:42

Pigniczki Fanni döntős egyéni összetettben a ritmikus gimnasztika Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.06. 20:41

Önállóvá válik a Magyar Ritmikus Gimnasztika-szövetség

Egyéb egyéni
2025.05.22. 12:52

Pigniczki Fanni három aranyat szerzett a ritmikus gimnasztika ob-n

Torna
2025.05.19. 09:42

Rg Ek: aranyérmes a magyar csapat Burgaszban

Torna
2025.05.17. 20:19

Pigniczki Fanni két szer után a 7. helyen a taskenti világkupaversenyen

Torna
2025.04.25. 17:56
Ezek is érdekelhetik