Sakk: Rapport nagy oroszlánokkal játszik, de őket is megeszi – Kállai

2021.09.15. 10:16
null
Rapport Richárd parádés teljesítményt nyújt eddig a stavangeri sakk-szupertornán (Fotó: Facebook, Norway Chess)
Kállai Gábor nemzetközi nagymester szerint „elbűvölő” Rapport Richárd eddigi teljesítménye a stavangeri sakk szupertornán, ahol megdöntötte a 2763-as magyar értékszám-rekordot. A 2002-es sakkolimpián ezüstérmes férfi csapat szövetségi kapitánya hozzátette, reméli, hogy a 25 éves játékos hamarosan visszatér a válogatottba.

Az Élő-pontszám változása jól mutatja egy sakkozó fejlődését vagy éppen hanyatlását. Hetvenöt pont körüli elmozdulás nagyjából tíz százalékos teljesítményváltozást jelent. Ricsi az egyetlen, akinél az Élő-pontszám változása nagyon hullámzó, rövid perióduson belül tud veszíteni 70 pontot, amit aztán gyorsan visszanyer, és szerencsére a felfelé mutató amplitudó mindig nagyobb. Ennek a magyarázata lehet, hogy ő mindig nyerésre játszik” – nyilatkozott az MTI-nek Kállai Gábor.

Rapport Karjakint is legyőzte, megdől a magyar rekord!

Kiemelte, míg a magyar sakkozókra jellemző a színmánia, azaz világossal sokkal ponterősebbek, addig ez Rapportnál nincs így.

„Azzal, hogy bekerült a Grand Chess Tourba, a világ legjobbjaival tud megküzdeni. A stavangeri szupertornán nagy oroszlánokkal játszik, de úgy tűnik, ő még náluk is nagyobb oroszlán és megeszi őket” – fogalmazott Kállai Gábor. Hangsúlyozta, Rapport nyilatkozatai alapján sokszor még maga sem tudja, mit fog játszani, amikor leül az asztalhoz, így ellenfelei számára teljesen kiszámíthatatlan.

„Ricsi a szabályokon kívül esik, és ez leginkább a világbajnokokra jellemző...” – jelentette ki.

Rapport a klasszikus partikat tekintve a keddi sikere révén már 5,5 pontnál tart, ezzel megdöntötte az eddigi 2763-as magyar értékszám-rekordot, amelyet Lékó Péterrel közösen tartott ez év februárja óta. A stavangeri tornán 15,5 ponttal vezet, és szerdán, a nyolcadik körben a norvégok világbajnoki címvédője, Magnus Carlsen ellen ül asztalhoz.

Legfrissebb hírek

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.21. 17:13

Súlyos vereség az üzbégektől, a nők legyőzték Brazíliát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.20. 17:24

Ismét Gledura győzelmével lett meg a csapatsiker, Izrael is kipipálva a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.19. 17:11

Rapport kikapott, de Bánusz és Dudin győzelme csapatsikert ért Szlovénia ellen a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.18. 17:21

Rapporték a nyolcadik kiemeltek a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.15. 12:04

Nyolcadik kiemelt lesz a magyar férficsapat a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2026.09.03. 12:55

Carlsen és Rapport is versenyez a FIDE budapesti sakktornáján

Egyéb egyéni
2026.08.26. 13:01

Sakk: indiai győztes a nagykanizsai tornán, Korpa Bence a magyar bajnok

Egyéb egyéni
2026.08.23. 18:58