Asztalitenisz: öt számban 24 egységünk a főtáblán Budapesten

SZ. M.SZ. M.
2021.08.16. 20:44
null
A mieink közül egyesben egyedül Hartbrich Leonie jutott fel a főtáblára (Fotó: Dömötör Csaba)
A selejtezők végeztével mostantól a főtáblán már a pénzdíj mellett az ugyancsak jól fizető ranglistapontokért küzdenek a legjobbak a WTT-sorozat budapesti állomásán.


A WTT-sorozat budapesti állomásának második napján Dari Helga és Balogh Bence ugyan kikapott a főtáblára vezető út utolsó mérkőzésén, ám Hartbrich Leonie, valamint a Szántosi Dávid, Huzsvár Erik kettős sikerrel vette ezt az akadályt is, így ők kvalifikálták magukat a legjobbak közé.

Ez egyben azt is jelenti, hogy kialakult a főtábla mezőnye, s ez alapján a folytatásban is érdemes lesz figyelni a budapesti versenyre, hiszen mind az öt számban érdekeltek vagyunk, ráadásul mindenhol több egységgel: női egyesben hét, férfi egyesben öt, férfi és női párosban, valamint vegyes párosban négy-négy magyarnak szurkolhatunk, ami jó hír, még úgy is, hogy ez részben a nem túl kedvező időpontnak – az olimpia után egy héttel a nemzetközi mezőny legjobbjai még érthetően pihennek – és az ebből következő nem kiemelkedően erős mezőnynek köszönhető.

„Most az a legfontosabb, hogy a minél jobb eredmények mellett ranglistapontot gyűjtsünk” – foglalta össze a lényeget Bátorfi Zoltán. Női válogatottunk szövetségi kapitánya ezzel arra utalt, hogy ezeket a pontokat nem adják ingyen: csak a kiemelkedő eredmény fizet jól, ugyanis míg minden számban az első fordulóban szereplők mindössze négy, a győztesek már négyszáz ranglistaponttal gazdagodnak – természetesen a pénzdíj mellett.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), BOK-CSARNOK
Férfiak. Egyes. Selejtező. 3. forduló:
Serdaroglu (osztrák)–Balogh Bence 3:0 (7, 8, 7)
Páros. Selejtező: Novota, Guman (szlovák)–Balogh, Lei Balázs 3:1 (7, 9, –9, 2), Szántosi Dávid, Huzsvár Erik–Tjutrjumov, Iszmajlov (orosz) 3:2 (–5, 10, 6, –3, 7)
Nők. Egyes. Selejtező. 2. forduló: Kallberg (svéd)–Dari Helga 3:0 (6, 9,7), Hartbrich Leonie–Ghosh (indiai) 3:0 (10, 9, 5)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33