Nagy-Britannia: doppingvád a 14-szeres paralimpiai bajnok ellen

Vágólapra másolva!
2021.05.13. 13:22
null
Sarah Storeyt doppingolással vádolják (Fotó: AFP, archív)
Nagy-Britannia legeredményesebb paralimpiai bajnokát, a 14-szeres aranyérmes Sarah Storeyt azzal vádolják, hogy visszaélt az engedélyezett asztmagyógyszer használatával, vagyis doppingolt – számolt be róla az MTI.

 

Amint arról a The Times beszámolt, a gyanú szerint Storey a 2012-es, londoni paralimpián a számára terápiás szerként engedélyezett asztmaellenes szalbutamolt túladagolta, ezzel megsértette a tiszta versenyzésre vonatkozó előírásokat.

A brit kerékpáros szövetség kitért a konkrét válasz elől, csupán annyit közölt, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályai szerint a terápiás kivételekkel kapcsolatos adatok bizalmasak.

A Storey elleni vád sürgős kivizsgálását legfőképpen a lengyel paralimpiai bizottság szorgalmazza, már csak azért is, mert a brit parakerékpáros a londoni játékokon három aranyat is a lengyel Anna Harkowska előtt szerzett meg.

A hörgőtágító hatású szalbutamolt gyógyszerként kis adagokban engedélyezték a sportbeli alkalmazásra, de nagyobb mennyiségben való használatát doppingnak tekintik.

Sarah Storey – aki bal kézfeje születése óta sérült – első paralimpiai címét úszásban nyerte az 1992-es olimpián. 2008 óta kerékpározik, és most, 43 éves korában kilencedik ötkarikás fellépésére készül Tokióban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Az alsó ágon a szerbek és a britek nyerték a csoportot a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 17:56

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

Bemutatták a jövő évi férfi és női Tour de France brit szakaszait

Kerékpár
2026.01.15. 20:10

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09
Ezek is érdekelhetik