Csupasport: Mag Erika felépült, és A-terve az Ultrabalaton

2021.04.03. 16:56
Legutóbb augusztusban írtunk a 2018-ban a Spartathlont is teljesítő, a 2017-ben Ultra Tisza-tó-győztes Mag Erikáról, aki akkortájt éppen súlyos sérülésből lábadozott, két fáradásos törést is szenvedett, és a bokájában is felfedeztek egyet. Nyolc hónapja még csak kezdett visszaszokni a hosszabb futásokra.

„Köszönöm, most minden klappol! Amennyire mostanság mentálisan jól lehet lenni, ahhoz mérten rendben vagyok” – válaszolt a Csupasport megkeresésére az edzőként is dolgozó futó, aki beszélt arról is, hogy azért nem volt ez mindig így.„Köszönöm, most minden klappol! Amennyire mostanság mentálisan jól lehet lenni, ahhoz mérten rendben vagyok” – válaszolt a Csupasport megkeresésére az edzőként is dolgozó futó, aki beszélt arról is, hogy azért nem volt ez mindig így.

A sérülése után három hónapig nem is futhatott, ám végül még a tavalyi naptári évben, decemberben eljutott a maratoni távig, sőt egy 50 km-es etapot is futott mellé. A rehabilitáció során felfedezte a szépséget a kerékpározásban, ám most már csak időhiány miatt is B-tervvé minősült a két keréken űzött sport, az A-terv pedig nem más, mint a 221 kilométeres Ultrabalaton. A teljes cikket ide kattintva olvashatják.

A Csupasporton ezen kívül megmutatjuk a túrázóknak, milyen gyakorlatokat végezzenek a nyakukkal, ugyanis egészségi problémák sora származhat abból, ha rossz pózban tartjuk a fejünket.

Legfrissebb hírek

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
23 órája

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30

Jó hír a bringásoknak: kerékpárosbarát szállásláncolatot hoztak létre a balatoni régióban

Csupasport
2026.06.26. 10:56