Dumaaréna – az NS 2020-as aranyköpései

Vágólapra másolva!
2021.01.02. 13:05
null
Szoboszlai Dominik kijelentette Marco Rossinak: ha klubja nem engedi el az Izland elleni mérkőzésre, gyalog jön haza (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport összegyűjtötte az elmúlt év legjobb nyilatkozatait, aranyköpéseit – januártól decemberig.

JANUÁR 2.

„Szeretek »király lenni«, vagyis nem utasítom el, ha kiszolgálnak, de ez már sok volt.”

SZATMÁRI ANDRÁS
kardvívó-világbajnok a sérülése utáni gyógyulásról

JANUÁR 4.

„Mindenki biztos lehet benne, hogy az Újpest elleni bajnoki után nem nyilatkozom majd azt, hogy még időre lett volna szükségem.”

VITELKI ZOLTÁN
a Debreceni VSC NB I-es futballcsapatának új vezetőedzője

JANUÁR 10.

„A súlyemelésben eltöltött jó ötven év után bélyeget nyomtak rám, ami nem kellemes érzés.”

AJÁN TAMÁS
a nemzetközi szövetség súlyos vádakkal illetett elnöke

JANUÁR 15.

„Sok barátom van a csapatban, a klub dolgozói, a szurkolók között, nem lenne ökölrázás, térden csúszás, nem szaladgálnék a szögletzászlót kitépni a helyéből.”

BÖDE DÁNIEL
a Paksi FC labdarúgója arról, mit tenne, ha gólt szerezne az FTC ellen

JANUÁR 16.

„Elkezdtek faggatni a bajszomról is, én meg azt mondtam: a bajusz segít eltéríteni a vízáramlatot a számtól, így sokkal mélyebbre tudom hajtani a fejem, és ezáltal még áramvonalasabb és gyorsabb leszek.”

MARK SPITZ
az M4 Sport – az Év Sportolója gála korábbi kilencszeres olimpiai bajnok úszó díszvendége elárulta, mivel viccelte meg anno orosz vetélytársait

JANUÁR 17.

„Bevallom őszintén, nagyon szurkoltam magam ellen, hogy ne kelljen beszédet mondanom, mert nem
vagyok a szavak embere, inkább a tetteké.”

MILÁK KRISTÓF
világbajnok úszó, az év férfi sportolója

JANUÁR 26.

„Nagyrészt csak őrjöngtünk a medencében, egy mondat azonban megmaradt, amelyet Nagy Viktor a nyáron esedékes eseménnyel kapcsolatban mondott. De ezt most nem árulom el.”

VOGEL SOMA
Európa-bajnok vízilabdakapus a spanyolok elleni döntő utolsó ötmétereséről

FEBRUÁR 1.

„Legjobb barátokként közösen csinálunk sok mindent, ez csak megkönnyíti a dolgunkat – olyan, mintha a
testvérem lenne.”

BABOS TÍMEA
párostársáról, a francia Kristina Mladenovicról az Australian Open megnyerése után

FEBRUÁR 2.

„Mérhetetlenül elkeseredett, csalódott, egyben felháborodott is vagyok, hogy a hazai tenisztársadalom jelen konfliktusban érintett résztvevői addig feszíthették a húrt, hogy ez megtörténjen.”

JUHÁSZ GÁBOR
a magyar szövetség sportigazgatója a meghiúsult hazai WTA-versenyről

FEBRUÁR 3.

„Figyelmeztettek, hogy ha egyszer kikapunk, ne nagyon menjünk ki az utcára, ha kétszer, akkor hazaküldenek…”

VADÓCZ KRISZTIÁN
a Penarol újonnan szerződtetett labdarúgója

FEBRUÁR 4.

„Lássuk be, az élfutball nagyon kevés, összesen talán négy-öt országra koncentrálódik, ráadásul a világnak egy igen kis szegletében, Nyugat-Európában.”

GIANNI INFANTINO
a FIFA elnöke, a budapesti AIPS-kongresszus egyik díszvendége

FEBRUÁR 8.

„Megette a fene, ha egy-egy labdarúgó vagy edző szeme előtt a pénz, nem pedig a dicsőség lebeg.”

BÖLÖNI LÁSZLÓ
a Royal Antwerp vezetőedzője



FEBRUÁR 13.

„Az egyik edzésen kevesebben voltunk, hiszen néhány játékos még pihent az előző napi nemzetközi kupamérkőzés után. Ahogy néztem őket, szívem szerint beálltam volna közéjük, de nekem nem ez a feladatom.”

GÖRBICZ ANITA
korábbi klasszis kézilabdázó, a női válogatott szakmai tanácsadója

FEBRUÁR 14.

„Tényleg nem érzem, hogy holnap mindenképpen edzést kellene tartanom. Ha érzem, ígérem, szólok, de ahhoz olyan ajánlat is kellene, amelyre azt mondom: tyűha!”

DÁRDAI PÁL
a Hertha korábbi edzője, Jürgen Klinsmann távozása után


FEBRUÁR 23.

„Nem ajánlok senkit Marco Rossi figyelmébe, ha a szövetségi kapitány látta a találkozót, tudja, ki az, aki tud segíteni a válogatottnak.”

KUTTOR ATTILA
a Mezőkövesd vezetőedzője a FTC legyőzése után

FEBRUÁR 26.

„Sokan gondolták, hogy nagy belháború indul a magyar kosárlabdában, hiszen rombolni a legkönnyebb, de ez a válogatott itt marad, velem vagy nélkülem, mindegy.”

IVKOVICS SZTOJAN
a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

MÁRCIUS 5.

„Volt időm gondolkozni, ha a testem nem bírja, ha nem tudom azt és úgy csinálni, ahogy szeretném, nincs értelme a további szenvedésnek, nem kockáztatom, hogy a későbbiekben a civil életben se tudjam használni a vállamat.”

BERKI KRISZTIÁN
olimpiai bajnok tornász

MÁRCIUS 9.

„Kidobtam a szurkolóknak három ütőmet, egy pár cipőmet, három pólómat… Fantasztikus volt a hangulat, legszívesebben mindenemet odaadtam volna nekik.”

FUCSOVICS MÁRTON
a tenisz Davis-kupa-válogatott belgák elleni debreceni diadaláról

MÁRCIUS 12.

„Sokat jelent, amikor a hazai meccseinken a feleségem és a fiam is a lelátón ül, így minden pillanatban velem lehetnek. A cipőm mellett a sípcsontvédőmön is rajta vannak.”

GULÁCSI PÉTER
az RB Leipzig magyar válogatott kapusa a Tottenham elleni BL-sikert követően

MÁRCIUS 14.

„Lassan egy hónapja élünk a gócpontban, és rajtunk semmiféle tesztet nem végeztek el. Csak annyit tudunk, hogy március tizenhetedikég nem edzhetünk, mindenkinek otthon kell maradnia és pihennie.”

VOJVODA DÁVID
a Grissin Bon Reggio Emilia magyar válogatott kosárlabdázója

MÁRCIUS 17.

„A futball a mindenünk, de családapák, férjek, gyerekek, unokák vagyunk, az egészség a legfontosabb.”

HOLCZER DÁVID
a Paksi FC kapusának üzenete a koronavírus-járvány kezdetén

MÁRCIUS 19.

„Az öltözőben igyekszem a lehető legtöbb magyar szót használni, a legjobb visszajelzést viszont a mosónőnktől kapom. Ő csak magyarul beszél, de mindennap váltunk néhány szót, és ha négy-öt percig tudunk beszélgetni egymással úgy, hogy értjük, amit a másik mond, annyira nem lehet rossz a magyarom.”

MICHAEL BORIS
az MTK Budapest NB I-es futballcsapatának vezetőedzője

MÁRCIUS 23.

„Miután futóprogram is szerepel a tervben, annyi időre kimegyek a szabad levegőre.”

SALLAI ROLAND
a Freiburg magyar válogatott futballistája a karanténról

MÁRCIUS 24.

„Ebben a rendkívüli helyzetben a másik hivatásom került első helyre: gyógyszerészként a családi patikában dolgozom, hogy segíthessek az embereknek.”

DOBOS BARNA
a ZTE NB I-es futballcsapatának nem sokkal korábban távozó vezetőedzője

MÁRCIUS 25.

„Engem mellbe vág a döntés. Gratulálok hozzá. Azt hiszem, most sokan úgy érezhetjük magunkat, mint 1984-ben a magyar sportolók.”

MAROSI ÁDÁM
öttusázó a tokiói olimpia elhalasztásáról

ÁPRILIS 1.

„Szeretném, ha édesanyám is átesne a teszten, őt féltem leginkább. Eddig találkoztunk, de már csak a kertből integetünk egymásnak, hiszen szomszédok vagyunk.”

KAPÁS BOGLÁRKA
pozitív Covid-teszteredményű világbajnok úszó

ÁPRILIS 6.

„Csak vásárolni mozdulok ki otthonról, mivel találtam két szakácskönyvet, és az utóbbi napokban elkezdtem főzni. Nem mondom, hogy én vagyok a világ legjobb szakácsa, de a rakott csirkemellel és pad thai tésztával már szívesen megkínálnám a barátaimat.”

BÁNHIDI BENCE
a Mol-Pick Szeged kézilabdázója

ÁPRILIS 22.

„Boldogabb lennék, ha nem a leghosszabb ideig regnáló, hanem a legsikeresebb elnökök között tartanának számon.”

CSÁNYI SÁNDOR
újraválasztott MLSZ-vezér



ÁPRILIS 27.

„Szinten kell tartanom magam, nehogy százhúsz kilós legyek néhány hónap múlva…” – HOSSZÚ KATINKA, olimpiai bajnok úszó
„Szinten kell tartanom magam, nehogy százhúsz kilós legyek néhány hónap múlva…” – HOSSZÚ KATINKA, olimpiai bajnok úszó

MÁJUS 6.

„Mivel alapvetően sörös vagyok, egy üveggel kinyitottam a hétfő esti bejelentés után, de folyamatosan csörgött a telefonom, így többet nem is tudtam meginni.”

CSIZMADIA CSABA
a Budafoki MTE vezetőedzője, miután megtudta, hogy csapata a labdarúgó NB I-ben játszhat

MÁJUS 11.

„Úgy néz ki a napirend, hogy héttől kilencig kondizom, utána a gyerekekkel vagyok, és miután a kis feleségem hazajön a munkából, elmegyek vitorlázni.”

BERECZ ZSOMBOR
világbajnok vitorlázó

MÁJUS 21.

„Egy edzésen megint megroppant a térdem, és akkor kifakadtam: ebből elég, ezt így nem akarom! Mégis megpróbálkoztunk a műtéttel, az orvos azt mondta, alkalmas lehet a lábam a játékra, de én érzem, hogy ez így már nem az igazi.”

KORCSMÁR ZSOLT
válogatott labdarúgó a visszavonulásáról

MÁJUS 23.

„Ahhoz, hogy láthatóan is elkülönüljünk az UTE-től, megváltoztattuk a címert, ám ez nem volt jó. Ezért elnézést kérek a szurkolóktól.”

RODERICK DUCHATELET
az Újpest FC belga tulajdonosa

MÁJUS 28.

„Megállapíthattam, hogy nagyon elégedetlen és rendszerváltó hangulat uralkodott. De ezek szerint minden tökéletesen működik, a szavazás után is mosolygós arcokat láttam, tehát akkor minden rendben, és én nagyon benéztem valamit.”

SZUPER LEVENTE
miután nem választották meg a jégkorongszövetség elnökének

JÚNIUS 8.

„Sosem akkor szoktam nyerni, amikor a legjobb formában vagyok, és sosem azért szoktam nyerni, mert én vagyok a legjobb, hanem mert okos vagyok.”

LIU SHAOLIN SÁNDOR
olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó

JÚNIUS 10.

„Mindig nehéz volt a magyar játékosok ellen futballozni, erősek voltak, nem volt ellenük egyszerű a pályán.”

DIEGO FORLÁN
a Penarol vezetőedzője

JÚNIUS 13.

„Kifejezetten szívesen dolgozom olyan orvosokkal, akik sportoltak, mert sokkal jobban terhelhetők, motiválhatók, és képesek igazán küzdeni.”

DR. MERKELY BÉLA
a Semmelweis Egyetem rektora

JÚNIUS 27.

„Ha a lábamat lógatnám, az nem én lennék. Izgatottan várom, mit dob nekem a gép, de bármit is dobjon, abból a maximumot akarom kihozni.”

JUHÁSZ ROLAND
válogatott labdarúgó pályafutása befejezése után

JÚLIUS 1.

„Visszafelé nem nézek, már csak azért sem, mert lezárult az ügy. Megkaptam az eltiltásomat, de valójában nem változott semmi, továbbra is a még jobb eredményeket hajtom.”

BURJÁN CSABA
olimpiai bajnok rövid pályás
gyorskorcsolyázó

JÚLIUS 16.


„Két helyen tört el a lövő kezemen a kézközépcsontom, a kórházban az orvos németül kijelentette: önnek véget ért világbajnokság. (…) Aztán visszamentünk a szállodába, és levágtuk a gipszet.”

KOVÁCS PÉTER
a Kézisek kézise választás győztese

JÚLIUS 18.

„Volt olyan, amikor nem sikerült rábeszélnem az egyik csapattársamat, hogy legalább érettségizzen.”

RUDOLF GERGELY
közgazdászdiplomát szerző korábbi válogatott labdarúgó

JÚLIUS 19.

„Van két unokám, a fiúk öt- és háromévesek. A Laurencz név tehát egy ideig még biztosan fennmarad, bár, hogy jó-e ez a világnak, vagy sem, azt én nem tudom eldönteni.”

LAURENCZ LÁSZLÓ
kézilabda mesteredző, akiről Csepelen sportcsarnokot neveztek el

JÚLIUS 23.

„Legalizálták, amit eddig is tudtam: a nemzet sportolója vagyok.”

FARAGÓ TAMÁS
a nemzet sportolói közé választásáról




AUGUSZTUS 2.

„Szeretnék nagymama lenni. Ahogy ezt kimondtam, szinte látom, hogy a nagyobbik lányom, Csenge a szemét forgatja, de megértem, nem kell siettetni semmit.”

NAGY TÍMEA
olimpiai bajnok párbajtőrőző, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke

AUGUSZTUS 12.

„Az idén a karanténidőszak alatt a tévében ismételték az 1997-es felnőttbajnoki döntőt, esküszöm, ha lehetett volna beleszólásom a szerkesztésbe, szólok, ne adják le, mert nem szeretném, ha a mai játékosaim látnák, miket műveltem…”

LADÁNYI BALÁZS
korábbi válogatott jégkorongozó, a Vasas vezetőedzője

AUGUSZTUS 17.

„Fizikailag biztosan nem vagyok ötvenéves, remélem, szellemileg is tartom a szintet, a reggeli ébredésem könnyű, csak a szemem nem a régi.”

KOVÁCS ISTVÁN
korábbi klasszis ökölvívó az 50. születésnapján



AUGUSZTUS 18.

„Csak amatőr szinten védtem! Viszont a nagybátyám, Ignacio Eizaguirre spanyol válogatott kapus volt, szerepelt az ezerkilencszázötvenes világbajnokságon, később edzőként dolgozott.”

PLÁCIDO DOMINGO
világhírű operaénekes


AUGUSZTUS 29.

„Legalább ötvenszer visszanéztem.”

SIGÉR DÁVID
a BL-selejtezőben a Celticnek lőtt góljáról

AUGUSZTUS 30.

„Ki tudja, egyszer még Kispesten is felbukkanok valamilyen pozícióban, esetleg edzőként. Ha már Marco Rossi olyan jó példával szolgált…”

DAVIDE LANZAFAME
a Bp. Honvédtól távozó futballista

SZEPTEMBER 5.

„Fantasztikus volt, elképesztő! Ez a futball varázsa, csapatszinten alkottunk nagyot, mégis zseniális egyéni villanás kellett ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet.”

MARCO ROSSI
a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Szoboszlai Dominik törököknek lőtt góljáról

SZEPTEMBER 19.

„Lőttem egy gólt, majd az öltözőben alig álltam a lábamon, annyit kivett belőlem az úszás, birkózás, úszás, birkózás. Leültem, majd lefeküdtem a földre, végül kértem húsz forintot Szecsey Gyuri bácsitól, s taxival mentem haza.”

CSAPÓ GÁBOR
olimpiai bajnok vízilabdázó első meccséről

SZEPTEMBER 23.

„Innen mentem el tizenkét éve, itt lettem profi labdarúgó és válogatott futballista. Nem a végső pánikmegoldás volt a Debrecen. Az érzelmi tényezőkön túl abszolút észszerű érvekkel alátámasztva döntöttem, és valóban azt gondolom, ez volt a legjobb megoldás.”

DZSUDZSÁK BALÁZS
az NB II-es Debreceni VSC-hez szerződéséről

SZEPTEMBER 26.

„Ha az álmaimról kérdez, azt mondom, szeretnék a csoportkörben az FC Barcelona ellen játszani.”

SOMALIA
az FTC labdarúgója, még a Molde elleni BL-selejtező visszavágója előtt

SZEPTEMBER 30.

„A kétéves kislányom még csak néhány szót tud, igaz, a meccseken jobban izgul és tombol, mint a hétéves fiú testvére.”

KÖNYVES NORBERT
a ZTE labdarúgója, válogatott kerettagsága kapcsán

OKTÓBER 1.

„A klub alkalmazottaitól később kaptam egy zöld-fehér Fradi-pólót, az este hátralévő részében abban voltam.”

SZERHIJ REBROV
az FTC BL-csoporkörbe jutó csapatának vezetőedzője, arról, hogy a Molde elleni visszavágó sajtótájékoztatóján játékosai lelocsolták pezsgővel


OKTÓBER 2.

„Külön öröm, hogy vezetőedzőnk, Szerhij Rebrov korábbi csapata ellen mérkőzhet, nagyszerű élmény lesz mindegyik találkozó! Nyilván ezek az ellenfelek más szintet képviselnek, de a Barcelonánál és a Juventusnál is most kezdődött el egy újjáépítés, talán az idén még nem lesznek a legjobb formában.”

HAJNAL TAMÁS
az FTC csapatmenedzsere a BL-csoportkör sorsolásáról

OKTÓBER 4.

„Hűvösebb volt, mint az előző napokban, tizenkét fok, éreztem a húromon, hogy nem úgy pattan róla a labda, ahogyan eddig. Öt-hat játék kellett, hogy megszokjam a körülményeket és felvegyem a ritmust.”

FUCSOVICS MÁRTON
a Roland Garroson a Thiago Monteiro elleni győzelméről

OKTÓBER 12.

„Nehéz ennyi ideig buborékban élni, a legutóbbi huszonhárom napom ugyanúgy alakult…

BABOS TÍMEA
miután Kristina Mladenoviccsal megnyerte a Roland Garroson a női párost



OKTÓBER 15.

„Az unokaöcsém, Bendegúz a minap eljött velem horgászni, aztán amikor kifogtuk s a zacskózástól a kádig megutaztattuk a kárászát, másnap kitalálta, hogy vissza akarja engedni. Azt mondta, ez egy szerencsehal, s ha nem tesszük meg, nem nyerek többet világbajnokságot. Mondom, ha ezen múlik, engedjük vissza… Megőrjít ez a kölök!”

UNGVÁRI MIKLÓS
az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó a 40. születésnapja alkalmából

OKTÓBER 22.

„A télen a feleségemmel több napot is eltöltöttünk a városban, imádjuk Barcelonát, és ha már ott jártunk, természetesen a Camp Nout is megnéztük. Több mint két órát töltöttünk a létesítményben, s persze eszembe sem jutott, hogy néhány hónap múlva tétmérkőzésen léphetek ott pályára.”

IHOR HARATIN
az FTC ukrán futballistája

OKTÓBER 30.

„Az sem egyszerű, hogy három hétig egy szót sem szólsz az anyanyelveden, legfeljebb ha hazatelefonálsz – de a végére már annyira fáradt voltam, hogy telefonálni sem bírtam, még a páromnak sem…”

VALTER ATTILA
kerékpáros, élete első Giro d'Italia körversenyéről


NOVEMBER 3.

„Dominik októberben éppen a csapatát is érintő járvány miatt nem lehetett velünk, amikor nemrég beszéltem vele, kijelentette, ha klubja nem engedi el, gyalog jön haza, annyira akar játszani Izland ellen.”

MARCO ROSSI
csapat egyik kulcsjátékosáról, Szoboszlai Dominikról

NOVEMBER 9.

„Az MTK ellen három, a Puskás Akadémia ellen négy gólt szereztem, aligha bánja, hogy eltettem egy-egy labdát emlékbe.”

HAHN JÁNOS
a lapunktól 10-es osztályzatot kapó paksi futballista a csapat szertárosáról, Gróf Edvinről

NOVEMBER 13.

„Egyelőre nem tudom felfogni, mit jelent ez a gól a magyar válogatottnak, de alig várom, hogy csaknem hetvenezer magyar szurkoló előtt játszhassunk az Európa-bajnokságon ebben a gyönyörű stadionban” – SZOBOSZLAI DOMINIK az Izland elleni, Eb-re jutást jelentő góljáról (Fotó: Szabó Miklós)
„Egyelőre nem tudom felfogni, mit jelent ez a gól a magyar válogatottnak, de alig várom, hogy csaknem hetvenezer magyar szurkoló előtt játszhassunk az Európa-bajnokságon ebben a gyönyörű stadionban” – SZOBOSZLAI DOMINIK az Izland elleni, Eb-re jutást jelentő góljáról (Fotó: Szabó Miklós)

NOVEMBER 20.

„Furcsa, mert nem voltak nézők, akikhez szaladhattam volna. Aztán visszanéztem, és a többiek olyan messze voltak, még a mi térfelünkön, hogy hirtelen velük sem ünnepelhettem, a távolból integettek – talán csak Sigér Dávid volt közel hozzám, vele kezdtünk el örülni.”

VARGA KEVIN
a magyar futballválogatott csatára a török elleni NL-csoportmeccsen szerzett, győzelmet jelentő góljáról

DECEMBER 2.

„Időre van szükségem. Azt szokták mondani, emberből vagyunk. Egy gépnek nincsenek érzései, nekem vannak.”

SZILÁGYI LILIÁNA
Eb-ezüstérmes úszó bejelentette, hogy 2021 nyaráig nem versenyez

DECEMBER 4.

„Mégis mit lehetett volna tenni? Hét védőt a csapatba?”

SZERHIJ REBROV
az FC Barcelona elleni hazai BL-vereség után

DECEMBER 7.

„Zöld sakkolimpiát szeretnénk, hogy ne menjen a környezet kárára, ezért a versenyzők biciklivel közlekedhetnének a hotel és a versenyhelyszín között.”

SZABÓ LÁSZLÓ
a hazai szövetség elnöke, miután kiderült, Budapest rendezheti a 2024-es eseményt


DECEMBER 8.

„Hadd kezdjem egy érdekességgel: a hat válogatottból háromnál olasz edző dolgozik.”

MARCO ROSSI
a 2022-es futball-vb sorsolása után

DECEMBER 10.

„Szeretnék még sokszor a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelni a Ferencváros vezetőedzőjeként.”

SZERHIJ REBROV
kívánsága a BL-szereplés befejezésekor

DECEMBER 14.

„Korábban egyszer próbáltam csak ki a jógát, így voltak ismerős gyakorlatok, de túl sok tapasztalatom nem volt benne. Ekkora pocakkal nagyon hosszú ez az idő, és nagyon nehéz a mozgás.”

MÁRTON ANITA
olimpiai bronzérmes súlylökő babára várva


DECEMBER 19.

„Hogy féltem-e bármitől? Apaként és edzőként sem. Úgy neveltem, hogy semmitől se hátráljon meg, és mindig önbizalomtól duzzadva várja a kihívásokat.”

SZOBOSZLAI ZSOLT
fia, Dominik Lipcsébe szerződéséről

DECEMBER 22.

„Én az olimpiákon szoktam döntőt vívni. Szerintem mindketten azon dolgozunk majd Tokióig, hogy az olimpián is létrejöhessen egy Szatmári–Szilágyi asszó. És a döntőben.”

SZILÁGYI ÁRON
kétszeres olimpiai bajnok kardvívó

DECEMBER 23.

„Ma már az anyukám a család leghíresebb tagja, és nem én. Anyu felülmúlt engem, de egy cseppet sem bánom.”

SUSAN FRANCIA
kétszeres olimpiai bajnok evezős az édesanyjáról, Karikó Katalinról, aki a Covid–19 elleni vakcinafejlesztésért Nobel-díjra esélyes


DECEMBER 30.

„Amikor hazafelé utaztam, Sanghajban egy reptéri dolgozónál mutatták ki a vírust, de ha Kínában ilyen történik, egy nap alatt akár húszmillió embert is elzárnak és tesztelnek.”

KÁDÁR TAMÁS
a Santung Luneng labdarúgója

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik