Torna Eb: Vecsernyés és Mészáros is ötödik lett

MTI, N. T.MTI, N. T.
2020.12.13. 18:49
null
Vecsernyés Dávid ötödik lett az Eb-n (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Vecsernyés Dávid nyújtón, Mészáros Krisztofer pedig korláton végzett az ötödik helyen a törökországi Mersinben rendezett férfi torna Európa-bajnokság vasárnapi záró napján.

Az európai szövetség honlapja szerint Vecsernyés a nyújtó ötödik helyezése mellett lólengésben nyolcadik lett, Mészáros talajon és lólengésben is hatodikként végzett, Tomcsányi Benedek pedig korláton hetedikként zárt.

A magyar felnőtt válogatott a szombati csapatversenyt a harmadik helyen zárta. A juniorok között Balázs Krisztián nyújtón arany-, egyéni összetettben bronzérmet nyert, Molnár Botond talajon ugyancsak harmadik lett, a csapat pedig ezüstérmet szerzett.

A koronavírus-járvány miatt az eseményen mindössze húsz ország képviseltette magát, a mezőny a junioroknál 65, a felnőtteknél 62 főből állt.

Altorjai Sándor csapatvezető az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott, az érmek száma alapján elmondható, hogy nem várt jó szereplést produkált a csapat, viszont a gyakorlatok teljesítése az elvártak szerint történt, hiszen az itthoni edzéseken, szólításokon, válogatóversenyeken egyre jobb formát mutattak a versenyzők.

„Az érmek mellett annak is örültem, hogy alig volt rontás, megingás. Ez nagyon biztató a jövőre nézve. A gyakorlatok, illetve a nehézségi és kiviteli értékük nagyon jó irányt és fejlődést mutat az elmúlt évekhez képest” – magyarázta a magyar szövetség főtitkára.

Kiemelte, bár egyéni sportágról van szó, igazi közös csapatként működött a felnőtt és a junior válogatott. Altorjai hangsúlyozta, hogy Mészáros Krisztofer egyéni összetettben második lett volna – de a felnőttek között ebben a kategóriában ezúttal nem hirdettek eredményt –, és ilyen teljesítménnyel jó esélye lehet az olimpiai kvótaszerzésre áprilisban a bázeli Európa-bajnokságon.

TORNA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MERSIN
FÉRFIAK, SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Talaj. Európa-bajnok: Artem Dogopyat (Izrael) 15.000,
2. Aurel Benovic (Horvátország) 14.600, 3. Jahor Saramkou (Fehéroroszország) 14.533, ...6. Mészáros Krisztofer (Magyarország) 13.966. Lólengés. Eb: Matvei Petrov (Albánia) 14.566, 2. Ude Filip (Horvátország) 14.533, 3. Ferhat Arican (Törökország) 14.433, ...6. Mészáros Krisztofer 14.166, ...8. Vecsernyés Dávid (Magyarország) 13.600. Gyűrű. Eb: Ibrahim Colak (Törökország) 15.000, 2. Vinzenz Höck (14.800, 3. Igor Radivilov 14.766. Ugrás. Eb: Igor Radivilov (Ukrajna) 14.733, 2. Jahor Saramkou 14.483, 3. Artem Dolgopyat 14.483. Korlát. Eb: Ferhat Arican (Törökország) 15.100, 2. Petro Pahnyuk (Ukrajna) 14.766, 3. Robert Tvorogal (Litvánia) 14.500, ...5. Mészáros Krisztofer 14.100, ...7. Tomcsányi Benedek 13.500. Nyújtó. Eb: Robert Tvorogal (Litvánia) 14.800, 2. Tin Szrbics (Szerbia) 14.600, 3. Alexander Myakinin (Izrael), ...5. Vecsernyés Dávid (Magyarország) 14.033

 

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
2 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Atlétikai Világdöntő: olimpiai és világbajnok magyar sportolók gáláznak a sprintváltóban

Atlétika
2026.09.07. 16:08

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04