Torna Eb: férfiválogatottunk bejutott a döntőbe Mersinben

K. E.K. E.
2020.12.10. 20:32
null
Vecsernyés Dávid az októberi ob-n (Fotó: Dömötör Csaba)
Harmadik helyen végzett a mersini torna Európa-bajnokság selejtezőiben a Bátori Szabolcs, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Vecsernyés Dávid összetételű férfiválogatott, így bejutott a szombati csapatdöntőbe.

 

„Bár több ország nem vállalta az indulást ezen az Európa-bajnokságon, ilyen jó eredményre nem számítottam – mondta el Vecsernyés Dávid. – Nagyon jól tornáztunk mindannyian a selejtezőben, megmutatkozott, hogy jól sikerült a felkészülésünk. Remélem, a döntőben meg tudjuk tartani a harmadik helyünket.”

Vecsernyés egyébként duplán, mi több, triplán örülhetett csütörtökön, hiszen nyújtón és lovon is ott lesz a vasárnapi szerenkénti fináléban.

„Nem foglalkoztat, ki hiányzik erről a versenyről, a nyújtógyakorlatomra kapott pontszámom bármelyik Eb-n döntőt ért volna” – jegyezte meg az ezen a szeren a selejtezőben második Vecsernyés (14.133).

Mészáros Krisztofer elsőéves felnőttként lépett pódiumra Törökországban, és rögtön három szerenkénti fináléba „kormányozta” magát, de persze a csapatéremről sem szívesen mondana le a győriek fiatal sportolója.

„Rontás nélküli gyakorlatokat mutattam be, ez a legfontosabb, ez volt a célom – árulta el Mészáros Krisztofer. – Bár ezen az Európa-bajnokságon nincs egyéni összetett verseny, boldog vagyok, hogy a hat szer összesítése után a második vagyok a rangsorban, és az elért 82.431 pont tényleg nagyon jónak mondható. A talaj és a lólengés a két kedvenc szerem, így különösen örülök, hogy mindkettőn döntőbe jutottam, a korlátra nem számítottam.”

Utóbbi szeren egyébként nem egyedüli magyarként lép pódiumra vasárnap Mészáros Krisztofer, hiszen klubtársa, Tomcsányi Benedek is kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.

S miközben a férfiak Mersinben remekelnek, a hölgyek csak készülődnek – a női kontinensviadalt ugyanott rendezik majd meg december 17. és 20. között. A szombaton útra kelő csapatot csütörtökön hirdette ki Draskócy Imre szövetségi kapitány, Törökországba Bácskay Csenge, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Schermann Bianka és Székely Zója utazhat.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
4 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23